A boldogságot az ember önmagában hordozza, mindenütt és mindenhová.

A gyerek, ha felnő, úgyis elhagyja szüleit. A fiatalok előre néznek, meggondolatlanságukban mindig új élményeket keresnek, és keveset törődnek az emlékek egyre sűrűsödő terhével. Ezért nem haladhat együtt öreg és fiatal, és ezért halad előre a világ.

A legszebb percek azok, melyeket szeretetteljes aggódó várakozásban töltöttünk el. Ennek minden részecskéjét féltő gonddal számoljuk meg, mint szívverésünk apró ütemeit, ha lázban ég a testünk. A közömbös órák jeltelenül suhannak tovább. Az élvezet és bírás órái értéktelenek, bármilyen hosszúra nyúljanak is. Álmodjál tovább, és ápold álmaidat, valóra fognak válni!

A hit az az áram, amely tüzes szikrát tud csiholni a kőből, megvilágítja a sötétséget és feltámasztja a holtakat.

Az életben két erő segít: a felejtés és remény.

Az élet maga a legtökéletesebb regény.

Vajon van-e az emberi szenvedésnek is órája, amikor a szeretet napja felszikkasztja a bánat könnyeit, és a vigasz szele elkergeti a sorscsapások sötét felhőit?

Születésben és halálban minden ember hasonlóvá válik.

A halál pillanatában az ember elereszt mindent, a tenyeréből kihullajt mindent, és nem kíván megragadni semmit.

Az emberek boldogsága az álomban ragyog.

Csókkal is lehet ütni, talán némely csók súlyosabb sebet ejt, mint a bot. Halálos is lehet.

A szerelem tehát mindennél fontosabb, a legfontosabb a világon, különben pótolni tudnák valamivel.

A lélekben gyúl életre a szerelem, s csak később válik testté: az érzés vágyat, a vágy szenvedélyt szül.