Nem érezhetném irántad ezt, ha nem szeretnél te is engem. Mert szeretsz, ugye? Ez túlságosan hatalmas érzés ahhoz, hogy egymagam érezhessem. A legnagyobb érzés, amelyet valaha ismertem. És most először voltam elég nagy ahhoz, hogy kifejezhessem.

Mindig arra gondolj, a "nagyon szeretlek" kijelentésre az a leggyönyörűbb válasz, hogy "én pedig érzem, hogy nagyon szeretsz".

- Mit mondtál el nekem? Csak azt, hogy úgy érzed, nagyon csodálsz engem. Ez még csak nem is bók.
- Ez nem is volt bók. Hanem vallomás volt. Most, miután megtettem, úgy érzem, valami kiszállt belőlem. Talán sohase lenne szabad szavakba önteni az ember imádatát.

Nem kívánom kiteregetni az érzelmeimet, de szokásom szerint sokkal többet gondolok magára, mintsem az egészséges alvás engedné.

Néztem, néztem, s olyan világosan tudtam, mint ahogyan tudom, meg fogok halni: jobban szerettem, mint bármit, amit valaha is láttam vagy elképzeltem a földön, vagy reméltem a földön túl.

Amit mondanék, mind hazugság,
Még soha nem kerestem erre szót,
Tudod, az elveszettek nem tudják,
Hogyan is kell kimondani a jót.

A lelkem még ronggyá-szedettebb,
Testem röpítné könnyű szél
Hádesz felé. És, és: szeretlek.

Én nem tudok egy olyan világban élni, amelyikben te nem létezel!

Jobban szeretlek, mint az egész világot együttvéve.

Tudd meg: ha nem vagy is itt, én mégis veled alszom. Mert szeretlek, cáfolhatatlanul és visszafordíthatatlanul.

Téged akarlak, téged és örökre. Egyetlen élet egyszerűen nem elég nekem.

Ha hallod durva átkom,
Halld ki, hogy szánva bánom
Mindet, mi ért, a bántást
S mégis máglyára vetlek:
Szégyenlem, hogy sorsommal
Csipőd ringása bánik:
Túlságosan szeretlek.

Úgy szeretlek, mint a legszebb álmomat.

Csak azért nem mondom, hogy te vagy életem szerelme, mert azt remélem, hogy sokkal hosszabb ideig foglak szeretni. Mondjuk inkább úgy, hogy te vagy a létezésem szerelme.

Mindenekben megtalállak,
s öröm markol meg, ha látlak.
Nézz rám, szólok a szemednek,
ne fuss el, nagyon szeretlek!