Vagy ahogy a tűzvész jön, amit
egy eldobott cigarettavég
vagy észrevétlen szikra szít:
úgy jön, összevissza, ez a szerelem,
úgy gondolok rád, végtelen

Mindig, mindig a lelkemben él; nem mint valami gyönyörűség, hisz tudom, magam sem vagyok az, hanem mint saját lényem. Így hát ne beszélj arról, hogy leválunk egymástól; ez lehetetlen.

A tiéd vagyok, örökké és visszavonhatatlanul!

Tapogatom az arcod. Ez az arc.
A végtelen. A minden arcok arca.
Nem látom már, csak amit te akarsz,
az ölelés zsákjába vagyok varrva,

Ki tudja, hogy holnap mint lesz?
Tán dadogva nem emlékszem,
Tán busongva nem emlékszem.
Te voltál a mindennél több.
Itt az írás, tanuság,
Ha dadogva nem emlékszem.

Ember vagyok és férfi. Meg tudnám önt védelmezni az egész világ ellen; de saját magam ellen nem. Én önt szeretem. Ha ön velem jön, a kárhozatba jön. Mert én nem vagyok sem szent, sem angyal! Ember vagyok- és rossz.

Azt akarom, hogy legyen holnap, és újra holnap és újra, és azt akarom, hogy azokon a holnapokon minden percemet veled tölthessem.

Hogy mondjam, mi ködnek az ég,
hogy mondjam el, mi vagy nekem,
hogy mondjam fényed mély delét,
hogy mondjam: ez a szerelem,
hogy mondjam el a hű hitet,
hogy mondjam el szót nem lelő zavarban,
hogy mondjam el az életet,
hogy mondjam el, ami elmondhatatlan?

Óh mennyire szeretlek téged,
ki szóra bírtad egyaránt
a szív legmélyebb üregeiben
cseleit szövő fondor magányt
s a mindenséget.

Mióta szeretlek, eszméletem
minden percében rád emlékezem,
álmomban is te őrzöl meg talán,
rólad tudósít munka és magány,
veled lep meg hajnalom, alkonyom,
s hozzád megyek, ha tőled távozom.

Olyan a szíved, mint a hosszas esőzés után megáradt patak, amely ellepte a medrében kijelölt mérce legmagasabb fokát is, s talán már el is sodorta valahová, egy sötét helyre. Az eső pedig tovább veri a folyót. Ha láttál már híradót ilyen áradásról, tudhatod, milyen az. Úgy van, ilyen az én szívem is.

Téged azért szeretlek, mert hozzám tartozol, őt azért, mert nem tartozott hozzám - az, hogy téged szeretlek, önbizalmat és erőt ad, az, hogy őt szerettem, megalázott és megsemmisített.

Bármerre menekültem is, mindenütt téged láttalak magam előtt.

Az igazság az, hogy szeretem. Csillapíthatatlanul szeretem... Az első pillanattól fogva. Akkor is szerettem, amikor megesküdtem, hogy nem. Nem tehetek róla, csak érzem.

Bántani én nem akarlak,
szavaimmal betakarlak,
el-elnézlek, amíg alszol.
Én sohasem rád haragszom,
de kit bántsak, ha nem téged,
az én vétkem, a te vétked,
mert akarva, akaratlan,
halálom hordod magadban.