A név bizonyos értelemben forma, amelybe a szülők beletöltik a gyerekeket, amelyet ők aztán kitöltenek.

A szülők nem törődnek mással, csak a gyerekeikkel, ők és a gyerekeik a világegyetem középpontja, csakis ők számítanak igazán. Senki más nem fontos, senki másnak a szenvedése vagy öröme nem számít, abból semmi nem valóságos.

Nincs fontosabb, értékesebb munka, mint a gyereknevelés.

Ez történik, ha az apák nem gyógyítják be a sebeiket. Megsebzik a gyerekeiket ugyanazon a ponton.

A szülők először elfogultak, később csalódottak, legvégül pedig dühösek.

Az is lényeges, hogy ti mint szülők mit vártok el a gyerekeitektől. Segítetek levenni a válláról egy csomó megfelelni akarást, és biztatjátok, terelgetitek, hogy azt fejlessze magában, amit szeret, vagy azt követeltek meg, hogy kitűnő legyen? A gyerekek egy része annyira okos, hogy mint a szivacs a vizet, úgy szívja magába az információt. Elég csak figyelnie, tanulnia sem kell otthon. Szuper! Nagyszerű! A másik részük meg hazamegy, és két-három-négy órán át gyakorol, tanul, azután pedig szorong, ha valamit nem tud. Az ilyen gyerekből ugyanilyen, rettegő és megfelelni akaró felnőtt lesz, ami előbb-utóbb megbosszulja önmagát, mert a lelket nem lehet becsapni. Szóval, ne szívjátok a vérét! Ne akarjátok, hogy kitűnő tanuló legyen! Örüljetek, ha ez könnyedén megy, de ne várjátok el!

Nem szabad azt hinnünk, csakis az iskolától várható a gyerekünk boldogulása. Tanuljon, de ne szakadjon bele, ne szorongjon! Legyen gyerekkora, amikor a képességeit (észrevétlenül) fejlesztő, játszó gyermek lehet, nem pedig az állandó megfelelni akarástól parázó tanulógép.

A gyereknek nem kell a szülőért felelősséget vállalnia. Nem a nyúl viszi a puskát. A gyereknek épp elég az, ha békében elfogadja, amit kapott, és abból kihozza a számára legjobbat.

Az egysejtűkig bezárólag minden egyes ősünkben közös, hogy létrehoztak egy utódot, és az utóduk is létrehozott egyet. Ha egy élőlény nem hozott létre utódot, akkor ő egy zsákutca volt, nem pedig ős. A gyermekeim szeretete nem ugyanaz, mint hogy szeretem olvasni azokat az aranyos dolgokat, amiket a feleségem idéz tőlük Twitteren, vagy hogy szeretem a velük töltött boldog pillanatokat. Nem a tőlük kapott ölelésekről és puszikról szól. Az igazi szeretet biológiai parancs. Olyan, mint a levegővétel.

A szülők igazi szeretetét
a gyerek sose viszonozza.

Az embernek a szülei mindig a lelkébe tudnak gázolni, akárhány éves is.

A gyerekek számos hajlamot otthonról hoznak. Amit otthon teszünk mi, szülők, az sokkal nagyobb hatással van gyermekeink étkezési szokásaira, mint gondolnánk.

Időt hagyott nekem, hogy megszeressem az apai szenvedélynek azzal a kizárólagosságával, amely - minthogy nincs máshova fordulnia - csak gyermekeivel törődik.

Mindenki így beszél: ó, orvost, ügyvédet faragok a gyerekemből, aki gazdaggá tesz majd minket. De ez csak hiúság, semmi több. Az ember kis csónakja nyugat felé indul el, és az illető gratulál magának: - Milyen remek navigátor vagyok! - Azután a szél keletre fújja.

Ahogy egy férfi összekötődött egy nővel, egy apa is összekötődhet az utódjával - ezért az ő szíve is megnyílt, és mindent magába fogadott: az elkötelezettséget, amely a gyermekvállalással járt együtt; a rettegést, hogy elveszítheti, ami szerinte soha nem fog megszűnni; az örömöt, hogy miután ő meghal, lesz a földön belőle valaki; a türelmetlenséget, hogy minél hamarabb láthassa; az elkeseredett vágyat, hogy a karjába ölelje, a szemébe nézzen, és határtalan szeretetet adjon neki.