Az utcákat szép és nemes dolgokról igyekeznek elnevezni, fákról, szabadságról, madarakról, pedig léteznek fák, amikre felkötik magukat az emberek, és a szabadság meg a madarak csőre sokakat tönkretesz.

A képzelet arra való, hogy a meglepetésektől védjen.

Mindig megnézem magamnak a távolodó etyekieket: milyen is egy boldogsága tetőzése előtt álló ember háta. De semmi különös.

A képzelet megvéd a csalódástól, a félelem az ijedségtől.

Aki nem képes tisztán énekelni, annak a lelkiismerete sem tiszta.

A jól sikerült, csonka esték éppúgy hazavágják az éjszakát, mint a rosszak, de teljesek.

Az életösztön valójában botránytól - valami kozmikus megszégyenüléstől - való félelem.

A szülők először elfogultak, később csalódottak, legvégül pedig dühösek.

A szégyent nem én hozom, adják.

A valóság próbája, és nem a képzeleté, ha valakit, akiről sokat hallottál, végre megismerhetsz.

A csodálkozás egy rés, amibe bele lehet csúsztatni a lábat.

Sokan nem is az unalomtól félnek, hanem attól, hogy ezt az unalmat nem ismerik föl az életükben.

A barátságnak egyenrangúságon kell alapulnia.

Az emberek mások, de a tömeg ugyanaz.

Állítólag csak képzelődünk. De én nem értem a csakot.