Ki képes akaratlagosan eldönteni, hogy kibe szeressen bele?

A legrosszabb, amit csinálhat az ember, ha kimutatja valakinek a megbántottságát.

Borzasztó dolog nézni, ahogy gyötrelmes fájdalom marcangol valakit; olyan érzés, mintha erőszakosan, tolakodón háborgatnánk az illetőt.

Az agyam teremtette rémképek mindig rosszabbak annál, ami van.

Soha nem tűnt fel, mielőtt az élete szétesett, hogy milyen kínos dolog a bánat, milyen kényelmetlen mindenkinek kapcsolatba kerülnie a gyászolóval. Eleinte tudomásul vették a dolgot, tiszteletben tartották, és alkalmazkodtak hozzá. Ám egy idő után tehertétellé vált számukra, a beszélgetésben, a nevetésben, a mindennapi életvitelben. Túl akartak lépni rajta, hogy a saját dolgukkal törődhessenek, de nini, ott volt az ember a lábuk alatt, elzárta az utat, maga mögött vonszolva a halott gyermeke holttestét.

Igyekeztem ellenállni a késztetésnek, hogy ne uralkodjam tovább magamon, és összeomoljak, mert úgy éreztem, ha az egyszer elkezdődik, soha nem lesz vége.

Nem jutnak eszembe olyan események, amelyekre szeretnék emlékezni, de folyton fel-felötlenek bennem olyanok, amiket nagyon is próbálok elfelejteni.

Olyan vagy, mint azok a kutyák, rosszul bánnak velük, nem kellenek senkinek egész életükben, beléjük rúghatsz újra és újra, de mégis visszajönnek hozzád, törleszkednek, csóválják a farkukat. Könyörögnek. Remélik, hogy ezúttal más lesz, ezúttal majd jól csinálnak valamit, és szeretni fogod őket.

A lyukak az ember életében állandóak. Körbe kell nőni őket, ahogyan a fa gyökerei teszik a betonnal, körbe kell folyni a lyukak formáját.

Egyszerűen muszáj hagynom, hogy átéljem a fájdalmat, mert ha nem teszem, ha egyre csak elfojtom, igazából soha nem fog elmúlni.

Muszáj elkezdenem beszélni, ha nem teszem meg most, lehet, hogy soha nem lesz bátorságom hangosan kimondani a szavakat, talán mindenestül elveszítem őket, a torkomon ragadnak, és megfulladok tőlük álmomban.

El kell mondanom valakinek, csak egyszer. Hangosan ki kell mondanom a szavakat. Ha nem jön ki belőlem, fel fog zabálni.

A másik nőnek lenni roppantul izgató, ezt nincs értelme tagadni: te vagy az, akiért a férfi akaratlanul elárulja a feleségét, még ha szereti is. Ennyire ellenállhatatlan vagy.

Az ember arról talán nem tehet, hogy kicsoda, de arról tehet, hogy mit csinál.

Valaki, akivel közös múltad van, nem enged el, és bármennyire igyekszel is, nem tudsz elszakadni, nem tudsz megszabadulni tőle.