Egy apának az élet egyik nagy ajándéka az, ha fia sikereket ér el.

Azért mentem a gyerekeim agyára, mert a korom és tapasztalataim okán próbáltam megóvni őket kudarcoktól, sérülésektől. Persze nem figyelnek, ami rosszulesik, s baromira megsértődöm. De akkor visszagondolok arra, hogyan beszéltem én az apámmal, nagyszüleimmel. Ők is a biztonság kupoláját vonták volna fölém, de magam is pimasz voltam, figyelmetlen, hálátlan. Ez az élet rendje. A szülők barátaira, más felnőttekre jobban figyel az ember.

Így van az, ha gyereket vár az ember. A dolgok fontossági sorrendje hirtelen felborul.

Egy apa nem csak abból áll, hogy megcsinálja a gyerekeket. Egy apának kötelezettségei vannak, többek között gondoskodnia kell a gyerekeiről.

- Apa és anya sohasem aggódik. Egyáltalán nem olyanok, mint általában a szülők.
- Ami talán nem is baj. Több gyerek sínyli meg a beavatkozást, mint a be nem avatkozást.

Az autó elé ugró anya, vagy aki megeszik egy doboz őszibarack befőttet, amikor az utolsó falat ételen már nem lehet megosztozni, vagy aki szakadt ruhát visel a munkába, hogy az apró, drága lábacskát a szükséges cipő óvja... az ilyen anyai szeretetet önfeláldozásnak nevezik.

Egy anyának az a kötelessége, hogy megóvja a gyermekét. De néha hagynunk kell, hogy megmentsék magukat.

Valószínűleg nincs annál rosszabb, mint ha az ember nem tudja, mi történt a gyerekével - és soha nem is tudja meg.

Vajon elkerülhetetlenül következik az emberi természetből, hogy magad is olyanná válsz, amilyen az első parancsnokod volt?

Egy igazi édesanya kiáll a gyermeke mellett, tűnjön bármilyen bizarrnak is a helyzet.

Az anyaság nem teszt, hanem vallás: egy szövetség, amelyre felesküdünk, egy ígéret, amit megtartunk.

Arra törekszünk, hogy a gyerekeink sokáig gyerekek maradjanak."Ó, hiszen gyerek még" - mondjuk róluk, és azt hisszük, hogy ez előny. Pedig nem az. Az életben inkább hátrány.

A szülőkkel levelezni olyan, mint kiskutyát etetni. Valami megnyugtató falatra vár mindegyik éhes száj.

Egy anya néha nem más, mint annak a lánynak a jövőbeli megfelelője, akivel ma szórakozunk.

A gyerekek elterelik a figyelmünket a nagy fáradtságról, amit érzünk, szeretjük őket, emlékszünk rá, mennyire akartuk őket, újra elmeséljük magunknak az egész történetet, a boldog pillanatokat... aztán egyszer csak azt veszed észre, hogy a gyerekek is faképnél hagynak.