Nincs áhítat már nélküled.
Csak nemléted fekete szörnye,
és kábulat és szédület.
És csönd.

De hát annyiféle módja van egy szív összezúzásának. Törhet így, és törhet úgy, az eredmény mindenképpen ugyanaz.

A szívemet hivatalosan töröttnek nyilvánítom, ma tizennégy órától.

Megtörtént az elkerülhetetlen, az eső lecsendesedett, és ő elment. Úgy éreztem, mintha valaki kiszakított volna belőlem egy darabot.

Elvetted gyűlöletem és szeretetem, dalom bánatosan zeng, a fejem zúg, a szívem hamuéneket dúdol. És te, ki mindent elvettél, nem vagy más, csak maga a formátlan hang, érzés vagy értelem nélküli űr, a kezdet és a vég, örökkön-örökké.

Szerelem, ugyan már, szólalt meg benne az utólagos bölcsesség. A szerelem hazug.

A fiú soha többé nem sírt, és sosem felejtette el, amit megtanult: szeretni egyet jelent a pusztítással, akit pedig szeretnek, az elpusztul.

Igaz szerelem. Egy darabig fantasztikus, de a végén mindig nagy fájdalomhoz vezet.

Az estét egy barátnőmmel töltöttem, akinek kilétét burkolja homály. Ő meg sem próbál uralkodni semmin. Dél óta egyre csak bőg és jajgat, és valószínűleg abba se hagyja holnap délig. Ráadásul neki köszönhetően egy rakás ember, akik kilétét szintén fedje homály, megalázottak és lehangoltak. És mindez miért? Mert az illető hisz az igaz szerelemben, és nem gondolkodik el, nem teszi fel magának a kérdést, hogy mindez hova vezet. Bár egyes barátai, köztük én is, előre figyelmeztették.

Úgy van talán: szép a világ s jó,
Mi vagyunk satnyák, betegek,
Jégfagyos csókokban fogantunk
S a fagy a lelkünk vette meg.

Idővel belátja az ember, hogy a gyönyör a lélek vagyona, és semmivel sem hízelgőbb, ha a gyönyörért szeretik az embert, mintha a vagyonáért.

Ki nyitott szemmel és vaksötétben él
Ki a múltban jár és a mában lenni fél
Annyira szeretett, hogy minden érzést otthagyott
Nem tud már miből adni, talán végleg elfogyott.

Az ilyen magamfajta ember, ha megszeret valakit, abba az egész lelkét pillanatok alatt beleadja, beleépíti. Hisz neki. S ha a szeretett valaki ezzel a hittel akárcsak tréfából is játszani kezd, inkább elmegy.

Ha az ember fiatal, vagy lehet akár öreg, és beleszeret valakibe, először elkezdi idealizálni, aztán piedesztálra emeli, végül tükröt lát a másikban. Csakhogy egy idő után ebben a tükörben a saját hibáit is kezdi észrevenni, és minél jobban látja, annál inkább fölnagyítja, míg végül képtelen elviselni és szétrombolja a szerelmet, mondván, hogy erre nincs szüksége.

az a sírás várjon. Várnia kell.
Sokáig, akármeddig, nem tudom.
Az isten verje meg lépteid
nyomát. Lábaidra,
lábaidra vigyázzon.