A feledés az Isten legnagyobb ajándéka. Amit elfelejt az ember, az nincs.
Gyermekkorában tud csak igazán élni az ember! Ami azután következik, már csak a robot.
Kell a félelem és kell a halál, hogy az emberek megtanulják szeretni egymást.
Az éjszakában az embernek nincsen társa, a nagy téli sötétségben csak Isten előtt áll, kívül űr és feketeség, a lelke elkezd nagy magánosságában reszketni és olyan gyáva lesz, mint a legutolsó sakál.
A lélek a test számára gondolkozik. Így emberi: amit a gondolat termett, az embertest élje meg lelkesen. Így terem az egyensúly a közös munkában, és a közös lebágyadásban, test és lélek jóllakva ha hever, ha együtt, egymásnak és egymásért élnek: Ember.
A meggondolás semmit sem ér, egyedül az ösztönös cselekvéseknek van értelme az életben, mert azokban közelíti meg az ember leginkább igazi önmagát.
A szeretet az mindenbe belebújik, s mindent könnyebbé tesz. Talán még a halált is.
Nekünk a sors azért engedte meg, hogy újra találkozhassunk, hogy rettentő erősen fogjuk egymás kezét, úgy menjünk az úton, ami még hátra van, s a két szemed világítson előre nekem, hogy én még egyszer el ne tévedhessek.
Nincs a földnek olyan igaz művésze, aki mindenben le tudná rögzíteni a maga teljes elképzelését. A képzeletét senki sem tudja utolérni! Éppúgy nem, mint egy szép álmát!
Te mondtad: a szerelem mindig változtat az emberen. És én keresztülmentem a változáson, bár látszatra ugyanaz vagyok. De jobb és tisztább. Más, mint amikor beléptem ide.
Az ilyen magamfajta ember, ha megszeret valakit, abba az egész lelkét pillanatok alatt beleadja, beleépíti. Hisz neki. S ha a szeretett valaki ezzel a hittel akárcsak tréfából is játszani kezd, inkább elmegy.
A nép nem gyűlöl senkit, csak az uralkodók és az uralkodó osztályok tartják, szítják bennük a gyűlöletet. Ha egyszer békében hagynák a népet, de mindenütt, s megpróbálnánk az ő érzelmeik szerint élni, öt-tíz év alatt olyan egységes hatalom állna itt a Duna mellett, hogy szeretném én azt látni, aki erőt tudna venni rajta!
Egy férfi bírja ki a magányt! Az a legszebb a világon, egy magányos, kemény férfi, aki úgy él, mint a szálfa. Azért lehet megveszni.
Az aztán-ra nem gondolunk, csak a most-ra. Talán nincs is aztán, csak most van. A most végtelen, mint a tenger vagy az ég.
A boldogság csak egy-egy rendkívüli pillanat, legfeljebb perc, a többi csak a rá való emlékezés.