A reménykedés csupán az ostobaság biztos jele.

Az élet csupán sóhaj két titokzatos világ között. Nem több, mint fecske röpte az éjbe borult sörcsarnokban.

De mi vár a kapu túloldalán? Van olyan kapu is, ami mögött semmi sincs.

Milyen keserű és gyászos is az élet! Nem a gyermekkor: a gyermekkor édes és tudatlan. A felnőttkor azonban annál bánatosabb.

Elvetted gyűlöletem és szeretetem, dalom bánatosan zeng, a fejem zúg, a szívem hamuéneket dúdol. És te, ki mindent elvettél, nem vagy más, csak maga a formátlan hang, érzés vagy értelem nélküli űr, a kezdet és a vég, örökkön-örökké.

Ismertem a legutolsó és legnemesebb rómait mind közül, aki megmentett egy már elveszett birodalmat, és akit egy császár tőrének hegyén, kínok közt ért utol a halál. És ismertem apró termetű, vérszomjas pajtását, akivel gondtalan gyermekkora alatt játszódott Szkítia tágas és szélfútta síkságain - azt a gyermekkori barátot, aki felnőttkorában legádázabb ellenségévé vált: aki félmillió harcos élén lovagolt; olyan lovasok élén, kiknek nyilai sötét viharként lepték el az eget és erdőtűz gyanánt pusztítottak el mindent, mi útjukba került.