És van valami nyugtalanító abban, hogy az ember a "testvérként szeretlek" kategóriából átvándorol a sokkal intenzívebb "alig-várom-hogy-megint-megcsókoljalak" kategóriába.
Elmagyarázta, milyen csókolózni azzal, akit az ember szeret. Azt mondta, megszűnik az ember körül a világ. Nem látunk, nem hallunk, nem lélegzünk, nem gondolkodunk, nem emlékszünk.
Ne hagyd, hogy a szánalom lebírjon.
A férfi állat, akit kóborlásra teremtettek. Természetellenes, hogy egy nőre korlátozza magát.
A lányok sosem értik meg, hogy muszáj néznünk. Muszáj. Ez persze nem azt jelenti, hogy csinálunk is valamit. És a lányok is néznek, csak ők gyorsabbak. És nehezebb őket rajtakapni: egy villanás, és már mindent az emlékezetükbe véstek, egészen addig a részletig, hogy a srácnak tiszta volt-e a körme. A pasiknál mindez időigényesebb. Jó öt-hat másodpercbe telik, míg végzünk.
A szerelem sokára alakul ki, amikor két ember kezdi megismerni és tisztelni egymást, és egyforma dolgok iránt érdeklődik.
Szó sincs arról, hogy ne érteném az álmot, mert értem én, nagyon is jól. És a többit is. Tudom, mit jelent, bár azt kívánom, bár ne így volna. Tudom az okát. Tudom. És ismerem az álmokat és a valóságot. Csak azt nem tudom, hogy űzzem el.
Nincs értelme megengedni, hogy az emberek beleüssék az orrukat bizonyos dolgokba.
Az ember sosem lehet biztos abban, hogy kik a barátai. Az emberek elrejtik valódi énjüket.
Jó lehet névtelenségbe burkolózni. Az ember szabadon választhatja meg, milyen akar lenni. Újból kitalálhatja önmagát. Ha hibát követsz el, vagy valami rettenetes dolgot, lesz-e egyáltalán valaki, aki emlékszik rá?
A romantika a vágyakozásról szól.
Jobb szeretni és csalódni, mint egyáltalán nem szeretni.
Igaz szerelem. Egy darabig fantasztikus, de a végén mindig nagy fájdalomhoz vezet.
Egyeseknek a születésükkor mindenük megvan, másoknak semmijük sincs, és ez csak rosszabb lesz: rossz környék, rossz iskolák, rossz tanárok, rossz szülők, vagy egyáltalán nincsenek is szülők. Fegyver, drog, erőszak, amerre csak nézel. Mintha az egész egy óriási összeesküvés lenne, amelynek az egyetlen célja, hogy ne maradj életben. Arról már nem is beszélve, hogy kezdhess valamit magaddal. A többség kudarcot vall. És a többségnek semmi esélye.
Az estét egy barátnőmmel töltöttem, akinek kilétét burkolja homály. Ő meg sem próbál uralkodni semmin. Dél óta egyre csak bőg és jajgat, és valószínűleg abba se hagyja holnap délig. Ráadásul neki köszönhetően egy rakás ember, akik kilétét szintén fedje homály, megalázottak és lehangoltak. És mindez miért? Mert az illető hisz az igaz szerelemben, és nem gondolkodik el, nem teszi fel magának a kérdést, hogy mindez hova vezet. Bár egyes barátai, köztük én is, előre figyelmeztették.