A kenyeret nem számítva az oktatásra van a leginkább szüksége az embereknek.

Igazából talán egyetlen vizsgaeredményünkre sem lesz szükségünk - ha pedig mégis kellene egy olyan végzettség, amit nem szereztünk meg, utólag is bepótolhatjuk. Amiről most úgy tűnik, hogy élet-halál kérdése, néhány év múlva talán már egyáltalán nem számít majd.

A legtöbb tanárral az a baj, hogy a tanításon kívül nem sokat tudnak a világ dolgairól. Sokuknak a házastársa is hasonló munkát végez. Egész életükben állami intézményekben dolgoznak. Épp ezért a tanárok igen szűk világban élnek.

Amit gyermekkorodban megtanulsz: életed kiapadhatatlan forrásai lesznek.

A nő gyermekét értelmessé, bölcscsé szeretné tenni, e törekvésében saját eszmeköre tágul, s ez önképzés nem ritkán a nőnek lelkét oly józanná és szilárddá képezi, mint a gladiátort a küzdelem.

Csak egy fájdalmasabb dolog van annál, amikor saját tapasztalatainkból tanulunk - mégpedig az, ha nem tanulunk belőlük.

Alázat nélkül még az asztalosmesterséget sem lehet elsajátítani.

A tragédia ellenszere a tanulás.

A matematika tanítása akkor jó, ha nem leadják az anyagot, hanem a gyerekkel együtt újra felfedezik. Akkor a gyereknek nem kell tanulni, azt már soha többet nem felejti el.

A pedagógusok vesznek egy egyszerű dolgot, és megbonyolítják. A kommunikációs szakemberek vesznek egy bonyolult dolgot, és leegyszerűsítik.

Nem létezik jó matematikatanár, aki nem jó matematikus. A fordítottjára sok példát ismerek.

Mesterként meg kell tudni szerettetni a tanítvánnyal a harcot.

A könyveket nem azért kell olvasni, hogy azokból az életet ismerjük meg, hanem azért, hogy megtanuljuk belőle az élet megismerésének módját.

A normális irodalomoktatás figyelemre, önismeretre, reflektivitásra, gondosságra nevel.

Az embernek egyedül a tanítványaival nem szégyen dicsekednie.