Hiábavaló és keserves dolog olyasmivel foglalkozni, amit mi nem csinálhatunk.

A normális irodalomoktatás figyelemre, önismeretre, reflektivitásra, gondosságra nevel.

Aki ír, az könnyebben is olvas, műveltebb lesz, könnyebben képzeli bele magát mások helyzetébe, türelmesebb, elfogadóbb magával és másokkal. Aki ír, az kénytelen újra és újra átnézni, javítani, újra átnézni és újra javítani. Ha ezt megtanulja, tudni fogja, hogy 1. hibázni szabad, a hiba előre visz; 2. ahogy a szövegemre rá tudok nézni kívülállóként, mérlegelem mások véleményét, úgy ezt a jellememmel kapcsolatban is megtehetem.

A művészet nem fennkölt és szent, hanem öröm; nem keresgél értéket és mélységet - úgyis megtalálja végtelen felelőtlenségében.

Az ismételgetés nem a tudományos művekre, hanem a tanító könyvekre jellemző - vagy a hittérítésre.

A költészetet arra használjuk, ami elmondhatatlan.

A pólusossággal kényelmesen leírható a világ, de óvakodjunk attól, hogy elhiggyük, hogy valóban ilyen.

Hihetetlen könnyebbség számunkra, ha vannak emberek, akik nem mi vagyunk, tehát kívülről látnak rá arra, amit csinálunk. Ez nagy kincs, tehát értékeljük és kíméljük!

Kinyírnak a vírusok, lefagyott a gépem,
megette a kék halál a Windowst egészen.

Ötszáz éve tanulatlan költő nem létezett, csak tanulatlan szent. Száz éve a tanulatlan költő zseni volt vagy szent. Ma sznob.

A szabály fölényes ismerete tesz képessé bennünket a szabályszegés erejének és szépségének felismerésére.

Az alázat és a tanulás testvérek.

Beadható/publikálható munka létezik, de kész műfordítás nem.

A fordító nem szavakat, hanem kultúrát fordít. Bár teljesíthetetlen, de törekedni kell rá.

Mindent szabad, ami boldogít, felszabadít és tanít.