A gyerekekben ott van mindaz, ami a felnőttekben, csak bábállapotban, és a tapasztalataik még nem aktiválják ezeket a dolgokat.

Nagy munkával az emberek jelentős részének sikerül elfojtaniuk eredendő kreativitásukat, mi több, zsenialitásukat.

Az embernek egyedül a tanítványaival nem szégyen dicsekednie.

Az irodalom brutális valóság, bármiféle izmust követ is az írója.

Az ember gyerekként a jövőt
éli meg. Pici, túlérzékeny lények,
már a ráció alól kiszabadulva.
A felnőttkor a múlt. Ami kétszáz
éve még jól működött,
elrontottuk. A felnőttkor
már nem ketyeg. Mint egy
leállt falióra. Mint egy
hatástalanított pokolgép.
Az öregkor a jelen. Némi
bölcsesség, sok szenvedés.

Mért
hiszem azt, hogy jóság van
bennem? A jó nem szép, és
a szép nem jó. Vagy csak
ritkán. De mind a kettő
kivonulóban van a világból.

Csak akkor hallgass,
ha van miről.
Csak akkor beszélj,
ha mást meghallgattál.

Búvóhelyet keres az ember, és megtalálja
önmagát, szétnéz, mint tűz mellől az ősember,
elég-e ez? Nem kell kerítés, nem kell
biztonsági zár, riasztó sem kell,
nem kellenek őrök, emberi és gépi
szemek, emberi és gépi falak, nem
kell a másik félelme, nem kell a másik
irigysége, hogy saját magunktól önmagunkig
eljussunk.