Minden ember, különösen ha még gyerek, fél az ismeretlentől és számára az iskolából való eltanácsolás a legnagyobb titkok közé tartozik.

Némely ember azért nem tanul meg soha semmit, mert mindent túl gyorsan megért.

Előbb jó papról kell gondoskodni, csak azután az iskoláról!

Egy rossz tanító sokkal kevesebb kárt okoz az iskolában, mint egy rossz pap.

A szüleim barátainak és az ő gyerekeiknek is a nagy része diplomás. De ez nem jelenti azt, hogy sikerült olyan munkát találniuk, amilyet szerettek volna. Éppen ellenkezőleg: elvégeztek egy egyetemet csak azért, mert valaki egyszer, amikor az egyetemek fontosnak tűntek, azt mondta, hogy az érvényesülhet az életben, akinek van diplomája. És sorra tűnnek el a kiváló kertészek, pékek, antikváriusok, kőművesek és írók.

A tanulás hatékonyabb, ha nyitottak vagyunk mindenre, ami esetleg igaznak bizonyul.

Egy tanárnak ki sem kell nyitnia a száját, ha "érdekes" akar lenni: elég, ha figyelmesen hallgat.

A barátaim mind az iskolához, ehhez a közepesen biztonságos, szögesdrót kerítéssel és majomráccsal körbevett börtönhöz voltak kötve, miközben én azt csináltam, amit akartam.

Én sosem tanítom a diákjaimat, csak próbálom megteremteni a feltételeket, amelyekben tanulhatnak.

Az indusztriális pedagógia futószalagként működik. A futószalagra hatéves korában, amikor szalagérett, ráállítják a gyereket, és minden tanórán rászerelnek egy kis többlettudást irodalomból, fizikából, matematikából stb. Tizennyolc év múlva, mint diplomás álértelmiségi, lelép a futószalagról. Jogász, orvos, mérnök lett belőle. Jó gyerek az, aki megadóan hagyja, hogy a tudáselemeket fokozatosan rászereljék. Rossz, aki ágál, vagy számára túl lassú, vagy túl gyors a futószalag sebessége. Ezeket, mint lelki betegeket, pszichológushoz, pszichiáterhez, nevelési tanácsadóba kell küldeni.

Az olyan embereknek, akik nem valók másra, embereket kell csinálniuk, a többi pedig dolgozzék a kiművelésükön és boldogságukon.

A tanítás nem elveszett művészet, de megbecsülése eltűnt tradíció.

A gondolkodás nagy mesterei mindig szerények, és mindig készek újat tanulni.

Az embert megszülni nehéz, de jóra nevelni még nehezebb.

Buddha mondja:
- A szerzetesek és a tudósok ne tiszteletből fogadják el a tanításomat, hanem vizsgálják meg, ahogy az aranyműves is megvizsgálja az aranyat: vágják fel, olvasszák meg, és dörzsöljék szét.