Az embernek eszébe jut, mennyi sivár munka létezik a földön: szénbányászat, az 50-es csavar beillesztése az 51-es anyacsavarba, csatornaásás, számok összeadása. A világ tele van érdektelen munkákkal, amelyek önmagukban nem okoznak örömöt. Úgy tűnik, az iskoláinkat is az élet unalmasságához igazítjuk. Azzal, hogy a gyerekeket arra kényszerítjük, hogy olyan tantárgyakra figyeljenek, amelyek nem érdeklik őket, előre arra kondicionáljuk őket, hogy később elvégezzék azokat a munkákat, amelyeket nem élveznek.

A jutalom felesleges és rossz. Díjat ajánlani egy cselekedet végrehajtásáért, egyenértékű azzal a kijelentéssel, hogy a cselekedetet önmagáért nem érdemes elvégezni.

Élj úgy, mintha ma lenne az utolsó napod. Tanulj úgy, mintha örökké élnél.

Tanuljunk egymástól, hogy minél jobban taníthassunk.

A tudást nem lehet ajándékba kapni.

Úgy kell tanítani gondolkodni a gyerekeket, ahogy a gyerekek tanítják magukat gondolkodni - történetek formájában.

A jó tanítás interaktív, egyénileg vonja be a gyereket a folyamatba, s minden érzékre hat, vagyis megfelel a gyerek személyiségének.

Megesik, hogy nincs is tanítvány, csak tanító szándék van.

Miért nem fordítjuk ezt az időt a művészetekre: festésre, szobrászatra, pasztellra, olajra? A szavak és a számok fontosabbak lennének, mint a képek? Ki határozta ezt el? Képes arra az algebra, hogy könnyekre fakasszon benneteket?

A tanár az a gyerek, aki legtovább jár az iskolába.

Néha azt gondolom, hogy a szigorú iskolák azért olyan népszerűek, mert a diákok onnan boldogan mennek haza a szünidőben. A szülők a gyerekeik boldog arcából az otthonuk szeretetét olvassák le, pedig legalább olyan gyakran az iskola iránti gyűlölet van benne.

Az alkotó emberek megtanulják, amit meg akarnak tanulni, hogy rendelkezzenek az eredetiségükhöz és zsenialitásukhoz szükséges eszközökkel. Nem tudhatjuk, mennyi kreativitást öl meg az iskola a tanulást előtérbe helyező tantermekben.

A gyereknek az a dolga, hogy a saját életét élje - nem pedig azt az életet, amit aggódó szülei szerint kellene élnie, sem pedig azt, ami megfelel az oktató céljainak, aki azt gondolja, hogy ő tudja a legjobban, mi kell a gyereknek. Ha a szülők állandóan beleavatkoznak a gyerek életébe és folyton irányítják, csak robotokat nevelnek.

Az ember cselekvésre és gondolkodásra született, nem bölcselkedésre. A bölcselkedés csak boldogtalanná teszi, anélkül, hogy jobbá vagy okosabbá tenné.

Az úgynevezett vallások jó része kimondatlanul ugyan, de ellenségesen viszonyult magához az élethez. Az igazi vallásnak azt kell tanítania, hogy az élet tele van Isten szemében kedves gyönyörökkel, hogy a cselekvés nélküli tudás tartalmatlan. Minden embernek meg kell értenie, hogy a szabályokat magoltató vallási tanítások jó része áltatás. A helyes tanítást könnyen föl lehet ismerni. Tévedhetetlenül meg lehet ismerni arról, hogy hallatán az ember úgy érzi, olyasvalami ez, amit voltaképpen mindig is tudott.