Ott ültünk némán, édes félhomályban,
Te elmerengve s égő vágyban én.
Álmod hová szállt s kié volt a vágyam,
Titok maradt az, szívünk rejtekén.

Én csak egy kapocs vagyok, ami a múltadhoz köt. Rajtam keresztül közelebb kerülsz a gyökereidhez, és ez elég ahhoz, hogy így gyengéd érzelmeket táplálj irántam. De csak erről van szó, semmi többről. Ennek semmi köze nincs a szerelemhez.

A szerelem tragédiája nem a halál vagy az elválás. A szerelem tragédiája a közömbösség.

Három asszony. (A többi nem számított.)
Volt három asszony - aki nem "számított"...

Amikor szívünk még háborog valamely szenvedély maradványaitól, könnyebben esünk bele egy újabb szerelembe, mint amikor már teljesen kihevertük.

Tanuld meg legalább, tanuld meg végre, ki boldogan elfut a szerelem elől és nem gondol a megbánásra, szabadságot nem szerez!

Szerettem őt teljes szívemmel, ilyennek szerettem, mert tudtam, ha lefosztanám róla a sok kis stiklit meg a ravaszkodás millió álruháját, már nem is ő lenne. Már nem is szerethetném.

Idegtépő dolog napról-napra ugyanahhoz az emberhez kedvesnek lenni.

Egy emberért mindent vállalni kell. Egy helyzetért nem. Amíg számunkra egy ember fontos - addig mindent vállalnunk kell érte, és megéri. Ez igazi vállalás. Amikor nem az ember a fontos, hanem a helyzet megtartása: a lakás, a szociális és anyagi biztonság, a látszat, a környezet véleménye - akkor már megalkuvásról van szó. Ez is elvállalható, de csak őszintén, legalább önmagunk előtt. Ne csapjuk be magunkat ürügyekkel: a gyerekek érdekével, erkölcsi aggályokkal, a kímélettel. Gyávaságunk az újrakezdésre, félelmünk a változásoktól és az egyedül maradástól nehézzé teheti az együttélést, de fenntarthatja. Azonban hazugságra nem lehet alapozni tisztességes kapcsolatot: biztosan összeomlik.

Hát mi kell még ahhoz, hogy őt a szívemből kivessem, ha az sem elég, hogy gyermeket fogan másvalakitől? Hogy nem tud, nem képes, nemhogy a szívem, még ez a vakon is folyton csak őreá sóvárgó testem se szabadulni tőle!

De szerelmünk több volt mint szerelem
Tengerpart bús mezején -
Irigyeltek még az angyalok is
Fenn a felhők tetején.

Én a Halál rokona vagyok,
Szeretem a tűnő szerelmet,
Szeretem megcsókolni azt,
Aki elmegy.

Míg iszod a kávéd s én a teám,
csak ülünk egymás mellett némán.
Szeretném tudni, most mi lesz,
nem szólsz hozzám, mégis hazudsz nekem.

De szóm nem lesz hőbb, mint illik s szokás,
csak tán csöppnyit puhább,
s csak úgy fogom kezed, mint bárki más,
csak tán picinyt tovább...

A szerelem a csömörbe hal bele, s a feledés temeti el.