Emléke visszacsillog,
s olykor arcomra tűz,
arcomra, mely fakó
s elmúlt évekbe néz.

Ma búcsúszóban érkezett az ősz.
Ma búcsúszóval messze ment a párom...
És a szívem ma üres lett nagyon:
deresre sápadt minden, minden álom.

Emberek között, akik egyszer szerették egymást, s aztán elmentek egymástól, marad valamilyen kegyetlen, minden írott szerződésnél és ünnepélyes eskünél keményebb kötés, mely ellen nem tudnak vétkezni, akkor sem, ha akarnak.

Karjaid engem többé nem melegítenek.
Tested eztán nem az én combomon hevül.
Idén is csak kuporgok majd a takaró alatt,
s vágyom utánad szemérmetlenül.

Ahogy halványodik a kezdeti eksztázis, a varázslat, lassan eltűnik az a kép, amit mi, nők az elején felépítünk magunknak a párunkról, és vice versa (kölcsönösen). Lepereg a máz a férfiról, akit addig ideálisnak hittünk, no meg rólunk az, amit ők képzeltek rólunk, belénk. Marad a valóság. Hogy a fickó fiktív.

Tudod, mit szerettem benned? Azt, amit beléd képzeltem! Meg... hogy voltál.

Soha semmi sem maradandó, sem az én, sem a te, és legfőképpen a mi.

A szeretet mindent kibír - egyet nem: hogy elmúlik. Szeretünk - és vége?! Vége, örökre?! Soha nem lesz többé?! - Ez felfoghatatlan! Elviselhetetlen! Sokkal rosszabb, mint a fizikai kín vagy maga a halál, azért, mert egyszerűen természetellenes.

Törjön százegyszer százszor-tört varázs:
Hát elbocsátlak még egyszer, utólszor,
Ha hitted, hogy még mindig tartalak
S hitted, hogy kell még elbocsáttatás.

Azt már tudom: szerettél, megcsalódtál,
Szerettél újra, s akkor már te csaltál.
Ismét szerettél - hősödet meguntad;
S üres szived most új lakóra vár.

Itt állok én e kerge hős

kabátom vízlepergetős

a szmájli számra ráfagyott

ha nem szeretsz, hát ne szeress

ez itt csak egy teszt sms

hogy nyomkodom tehát vagyok.

Akit szerettünk, nem feledjük,
Bármit beszéljen ajakunk.
Megrezzenünk, ha szóba hozzák,
Őt áldjuk, hogyha meghalunk.

Kihűl a láng,
helyt ad a gyűlöletnek,
egy életen át csak a szülők szeretnek.

Biztosan nincs itt olyan emberpár, akinek szíve annyira nyitva áll egymás előtt, annyira hasonló az ízlése, egybehangzó az érzése, mint annak idején nekik, akik annyi örömüket lelnék a másiknak az arcában, mint annak idején ők.

Természetesen sok hibám van, ha benned kevés a szeretet.