A házasságnál nincs kockázatosabb vállalkozás. De egy boldog házasságnál sincs nagyobb boldogság.
A legnagyobb jót akkor teszed a másik emberrel, ha nem pusztán a saját gazdagságodat osztod meg vele, hanem feltárod előtte az övét.
Nincs az az ügy a világon, amely számára ne következne el a döntő pillanat.
Az élet rövid ahhoz, hogy kicsinyesek legyünk.
Az idő értékes, de az igazság értékesebb, mint az idő.
A siker titka a szándék állhatatossága.
Nem az a legnagyobb jótétemény, ha megosztjuk gazdagságunkat embertársunkkal, hanem ha feltárjuk előtte a sajátját.
A nyilvános siker semmilyen formája sem teheti jóvá az otthon elszenvedett kudarcot.
Semmi sem állhat ellen az emberi akaratnak, amely a kinyilvánított célja érdekében kész kockára tenni akár még a létezését is.
Nem a körülmények teremtik az embert; az ember teremti a körülményeket.
Mindnyájan szeretetre születtünk. Ez a létezés alapelve.
- Az értelmes embereknek ugyanaz a vallásuk.
- És, könyörgök, mi?
- Az értelmes emberek erre sosem válaszolnak.
A képzelőerő igazgatja a világot.
A létezés gondja, baja közepette hirtelen túláradó meggyőződését érzem, hogy a mi sorsunknak egybe kell fonódnia. Érzem, hogy nem létezik más élvezet, mint az Ő élvezete, nincs szomorúság, csak mikor Ő okoz fájdalmat a sóhajával. Szerető mosolyában minden boldog lesz. Elhalványulnak korábbi hivalkodó ambícióink, kötöttségeink, terveink, nézeteink. A kedvéért hátat fordítunk a társadalmi elvárásoknak - ilyen a szerető. Ez a szerelem.
A cselekvés ugyan nem mindig hozza meg a boldogságot, tettek nélkül viszont senki sem lehet boldog.