Az éhezők, az ínséget szenvedők, a hajléktalanok, a betegek nem törődnek ám Istennel. Biológiai szükségleteik okán nem.

Isten bizonyos áldásai néha ajtóstul rontanak a házba.

Isten mindenben megnyilvánul, de a szó az egyik kedves eszköze a cselekvésre. Mert a szó nem más, mint a rezgéssé alakult gondolat: kiteszed a levegőbe mindazt, ami addig csak energia volt. Nagyon vigyázz, mit mondasz.

Angyalok húznak a világ fölött.
Hírét hozzák, hogy földre szállt a béke!
Megszületett az Igazság, a Jóság,
akit úgy vártunk: megszületett végre!

Abban a hitben nevelték, hogy Isten maga a szeretet, ám később tűnődni kezdett: mennyire szeretetteli egy olyan Isten, aki elég okossá tesz férfiakat és nőket ahhoz, hogy leszálljanak a Holdon, de elég ostobává, hogy újra meg újra kénytelenek legyenek megtanulni: nincs olyan szó, hogy örökre.

Várok, hogyha váratsz, megyek, ha terelsz,
maradék szemérmem némasága ez,
úgyse hallanád meg, hangot ha adok,
sűrü panaszommal jobb, ha hallgatok.

Igazán nem tudhattam, mit cselekszem, hisz még négyéves valék. Én nem tudtam, mit cselekszem, de tudta a mindent tudó, mindent látó Isten, hogy mit cselekszik, amikor anyókát hosszú sínylődéssel jutalmazá.

Lehet, hogy még nem is volt készen?... - csak Isten megutálta és abbahagyta a hetedik napon.

A szabad akarat bilincsbe verte az Adakozó kezét.

Nem hiszem Istent,
hanem tudom. Azt hiszem,
hogy ez kölcsönös.

Isten e szörnyűségek
mellől elfordult és Krisztusra nézett:
"Menj a Földre, fiam. Az emberek
gyalázata felér a magas égig.
Ha még téged is felfeszítenek,
úgy bűneiket megbocsátom nékik."

Isten szava az ő szava, de mégis emberről emberre jár az idők végezetéig.

Ha az ördög nem létezne, akkor az istennek se volna létjogosultsága.

Melyikünk képes felfogni az Istent?... Ezt a szót: "Isten", emberek találták ki... ezzel fejezik tiszteletüket a Teremtő iránt. Ha él bennünk ez a tisztelet, akkor... meglátjuk az Istent.

Krisztus Urunkat szörnyűséges szabadgondolkodónak tartották a kortársai... ezért üldözték halálra.