A szemvakító fényességben egyenként hulltak térdre a magyari szentek s szemükből kicsordultak a hála könnyei. Végiggördültek a ragyogókék pádimentumon, valahol egy kis likon kiestek s aláhullottak a földre. S minden csepp egy-egy újszülöttnek hullott a homlokára.

Isten léte nem hit kérdése. A hit Isten megtapasztalása, megérzése, megismerése, amennyire emberileg lehetséges, de az ő léte nem attól függ, hogy hiszünk-e benne vagy sem, ő akkor is lesz, ha úgy adódna, hogy senki sem hinne benne. S mindannyian, hívők és hitetlenek, kétkedők és vívódók, versenyzők és lemaradók oda fogunk befutni egyszer az ő széke elé.

Sose mondd azt: "el-
veszítettem", semmiről;
mondd: "visszaadtam".

Kételyeimet megosztottam Tassal, aki türelmesen kioktatott. Azt mondta, az Egek Urára nem lehet azt mondani, hogy itt van, meg ott van. Nem! "Tanuld meg, fiú, az Isten mindenütt ott van, fűben-fában, emberben, állatban egyaránt."

Ajánld az Uristennek a lelked!
Mért vennél még magadra terhet?

Hála az égnek, én senkitől sem örököltem istent magamnak! Így minden befolyástól függetlenül, olyannak képzelem el, amilyennek óhajtom.

Ne félj, ne aggódj,
a tűrés mindent elér.
Ha tiéd Isten,
tiéd már minden,
Isten egyedül elég!

"Isten keresztre feszítteti istent, hogy elnyerje isten bocsánatát" - mondta igen szellemesen Hontan báró. Ez a gunyoros két sor többet megmagyaráz, mint száz vastag fóliáns a kereszténység mellett vagy ellene.

Engedjük szabadjára gyászunkat, bánatunkat, adjuk ki dühünket is, szembesüljünk belső ürességünk érzésével, és közben gondoljunk arra, hogy Isten odafigyel ránk.

Isten addig nem adott betegséget az emberre, amíg előbb a gyógynövényt, amely elmulasztja a betegséget, meg nem teremtette a Földön.

Ha azt képzelném, hogy az Úristen nem érti a tréfát, nem is akarnék a mennybe jutni!

Szemrebbenésnyi életem fölött
Éber szemmel virraszt az Isten.

Mindentől elvadultan
Isten ölébe hulltam.

Isten sötét torkán cigányútra szaladt
a sorsom.

Isten ír velem
Verseket.
Hagyom a kezét,
Engedem.