Aki igazságban él, az képes szembeszállni a rosszal.
A jó olykor elhiszi, hogy a benne működő önérték nem szorul segítségre, mert a gonosz nem talál fogást rajta, ezért előbb-utóbb elkotródik. Magától. Ha ebbéli hitében sokáig ringatja magát, akkor máris vesztett, mert a jóként piacra dobott akármi gyakorta silány és romlott, és fogyasztója is "azzá lesz, amit eszik". Önteltségében hiába képzel magáról akármit!
A szellemi tudás befogadásának lélekállapota az alázat, módja az átélés. A létezés, vagy ha úgy tetszik, önmagunk mélységének átélése: innen már nincs hova süllyedni. Itt már nem véd sem hatalom, sem pénz, sem szerep, sem hírnév. Még a hazugság sem.
A féligazság nem az igazság fele, még csak nem is a hazugság fele, hanem olyasvalami, amiben az igazságból mákszemnyi sincsen - fenékig hazugság.
Isten léte nem hit kérdése. A hit Isten megtapasztalása, megérzése, megismerése, amennyire emberileg lehetséges, de az ő léte nem attól függ, hogy hiszünk-e benne vagy sem, ő akkor is lesz, ha úgy adódna, hogy senki sem hinne benne. S mindannyian, hívők és hitetlenek, kétkedők és vívódók, versenyzők és lemaradók oda fogunk befutni egyszer az ő széke elé.