Indulni kell, megint, és az álom búcsút int,
De őrizd tovább a csodát egy életen át.
Indulni kell, megint, újra menetrend szerint,
Még egy forint a világ, nem lóghat a láb.

Az igazi majd úgy jön el,
hogy nem hagy el,
és észre sem vennéd.
Hogy mióta van ott veled,
de úgy szeret, ahogy te szeretnéd.

Az igaziban bízni kell, hinni kell,
hogy lesz majd minden szép.
De tudod-e, hogy hagyni kell, ha átölel,
mikor életedbe lép?

Az elveszett fiatalokhoz tartozom, akikre ráfagy az illedelmes mosoly,
Sokan veszik körül őket, mégis magányosak.
Úgy kínoz a kamaszkor, majdnem megfulladok,
Ők erősek, én semmi vagyok.

Bozontos felhők felettem,
bús emlék lettem fejedben...
Próbáltál újból szeretni,
mert ahhoz el kell veszteni.

Ma megkapsz mindent semmiért,
Mutasd meg, végre mennyit ér neked,
A holnap így lesz szép.

Szeretnék boldog ember lenni. Amit szeretnék, csak azt tenni,
Csakis veled, csakis veled, mert te szeretsz, és ennyi.

Legyen tél, legyen nyár ma,
Idegesítő, végtelen dráma,
Akkor is itt leszek, te drága,
Hogy csókokat adjak a szádra!

Én azt vettem észre, hogy amit nem kapunk meg, az kell, és ami jön, az nem.

A szemnek láthatatlan
De száz meg száz alakban
Érzékelhető
Az eltűnő időben is
Ott van ő.

A legjobb hazug díját te kapod,
amiért elhitetted velem,
hogy hűséges tudsz lenni hozzám.
Halljuk hát a beszédedet.

Amikor soha nem látjuk a fényeket, nehéz tudni, melyikünk is van a sötétben.

Elszáll felettem az idő
Tengernyi könnyet hullattam
Ó, Uram, már csak az imában bízhatok

A csillagod leszek, vezess engem utamon.

A Nap felettünk már nem ragyog,
Az éj is szürke, nem hagyhatom,
Nekem te voltál a támaszom,
A kérdést feltettem rég, de nem jött válasz rá.

Hányszor mondjam el?
Azt, hogy elmúlt már a tűz,
Nem tudom, hányszor mondjam el,
Hogy mi történt legbelül.