Forró szellő borzolja a fákat,
Forró szél fúj az út mentén.
Hallottam a hangod, és tudtam,
Meg fogsz égetni,
Megégeted a szívem.

Ha valaki azt mondta volna,
Már csak három év, és elmész,
Felálltam volna,
És bemostam volna neki,
Hisz ők tévednek,
Én tudom jobban,
Hisz azt mondtad:
Örökké fog tartani.
Ki tudta?

Keressünk újat a napsugárban,
jó lenne hinni, hogy megtaláltam.
Az álmot, a kincset, a swaget, a yolot,
a világom csak körülötted forgott.

Menetel a sok szó át a tereken,
Szellemi béklyó, csókol hidegen,
Földön és égen mindent hamisító.
Az ágyakra járó álszent idegen
Fülbemászó, szép és kegyetlen
Űrt hagy a szívben, mert csak mulandó,
Elszáll a szó, száll a szó.

Ha bármikor szükséged van rám, csak szólj, és ott leszek, hisz érted jöttem e világra.

Adott egy feladat és te feladod, mert hát elakadtál,
Mintha már nem is akarnál élni, ember, meghibbantál?!
Elmarad a megváltás, csak azok lesznek boldogok,
Kiknek a keserűségét saját vállon hordozod!
Feloldozott nem lehetsz ettől, csupán foltozott.

Menj, menj bizony, menj tovább,
Bármit is súgnak az ostobák,
Lehet, a körülmények sokszor mostohák,
De te csak menj, ne állj meg, menj tovább!

Csak küzdj és bízz, ha a sors csatába visz,
Még akkor is, ha azt érzed, hogy mindig csak szívsz.
Soha ne gondold, hogy haszontalan köröket írsz,
Mert az is jobb, mint ha csak sírsz, úgyhogy menj, amíg bírsz.

Üvegfal, amit előtted építek,
Látsz engem, de áttörni nem mered,
Én keményebb leszek, mint a kő,
Nézhet rám az istennő,
Tiltott gyümölcs az életem,
Gyere, vegyél, gyere, egyél még belőlem!

A szerelmünk, drágám, mindent megér nekem,
hisz jó arány, ha millióból egy ilyen akad.
De tudom, a többi 9, 999 százezerből is lenne még nekem való
statisztikai szempontból lényeges adat.

Szeretlek, mert úgy tudsz tündökölni,
mint napsugár a nyári rét füvén.
Szeretlek, mert más vagy, mint a többi,
vagy legalábbis másnak látlak én.

Most élsz, most élsz, ébredj álmodból,
és hidd el, hogy hittel a célod nincs is távol,
Készíts lámpást csillagfényből, s légy bátor,
A mese rólad szól, ma is rólad szól!

Csalárdul hazudni,
Szívekbe hatolni,
Reményre gyújtani,
Álmokat rabolni
Miért szabad büntetlenül?

Tudom hogy vége, de az emléked él,
az illatod tőlem messze viszi a szél!
Ez a lélek még mindig remél,
hiányzol, itt az utolsó levél!

Elengednélek, de félek, ez nem így megy,
nyomnám a féket, mégis a gázra lépek.
A túl hosszú hajnalok mögött megszöknek a napok,
elengednélek, de képtelen vagyok.