Ez ugyanaz az út, amit a sors elém tett,
Ugyanúgy, mint régen, a tűz megéget.
Ha most kezdném, mindent ugyanúgy tennék,
De ugyanaz nem lehetek, mert ugyanott lennék.
Csak menetelek, már látom magam előtt a célt,
A fülem bezár, a szemem kinyit, a szívem acél.
Sokan feladják, az akadályokat nem úgy veszik,
Ne nézz vissza, ahogyan azt sokan teszik.
Irigyek a madarak, mert feljebb szállunk, mint azok,
még egy percért bármit megteszek és bármit megadok.
Eltűnünk, mint a szellővel felszállt éjjeli dalok,
tőlem neked, miattad élek, és érted meghalok.