Álmodban zenét hallasz, hallani fogod még akkor is, mikor felébredsz, és sírás fojtogat majd, mert tudod, sosem lesz nyugalmad, míg újra meg nem hallod.

Magamba akartam szívni minden szeretetet, amit kaptam, dalokba önteni, s viszonzásul ezt adni ajándékba.

Szeretnék tenni valamit a köz és tágabb értelemben a "világ" érdekében. Szerintem a zene az egyik legnagyobb erő, és ráadásul mindenkire hatással van. Hiszem, hogy általa gyökeresen meg lehet változtatni mindent.

Zene nélkül nincs élet, engem is az éltet,
Nem számít, hogy mosolyra vagy sírásra késztet.

A zene éltet, olykor írásra késztet,
Megértet az emberekkel, mára tény lett,
Hogy szükség van rá, bárhol és bármikor,
Ha felvidít valaki, vagy ha a földbe tipor.

A zene pszichológia. Ha nem jut be a szívbe, a lélekbe, az elmébe, az emberek nem fogják érezni.

Ott rossz kedély nem férhet el,
hol néhány jó társ énekel,
nincs ott irigység, gyűlölet,
viszály, harag nem sért szivet,
gőg, gond s minden, mi húsba mar,
bú, bánat elmúlik hamar,
ki dalban örömét leli,
bűn ebben őt nem terheli,
Istennél több tetszést arat,
mint más öröm az ég alatt.
A sátán művét rontja meg,
visszatart sok gyilkos kezet.

Zene: a csendhez legközelebbi állapot, mely kifejezi a kifejezhetetlent.

A zenének olyannak kell lennie, mint a matematikának, tisztán tudományosnak. Ne legyen köze a drámához, a romantikához, semmilyen más érzelmekhez, csakis ahhoz a tiszta érzéshez, amely az eszméktől elszakított hangok nyomában születik bennünk.

Ez nyughatatlan zene. Ez a gyalogló nem adja fel. Előre, fölfelé, tovább, most már nem számít az erdő, sem a fák. Annyi számít, hogy megyünk... és ha jut is megint egy kis boldogság - a fennsík édes, ujjongó boldogsága - ezúttal beledobognak a közeledő lépések. Mert nincs megállás. Addig, amíg nincsen vége.

A zene menekülés volt, befelé fordulás, s ugyanakkor más is, mintha üzenetet bízott volna rá valaki, amit neki kell közvetítenie, figyelt, mit kíván általa közölni valaki, aki már réges-régen nem él.

A zene, ami egy fehér lapon a laikus számára csupán különféle jelek valamiféle megfoghatatlan, értelmezhetetlen halmazának tűnik. De az értő szem már látja a dallamot, ami lelkében életre kel, amit másokkal megoszt. És ebben a pillanatban a zene már nem csak a hangok meghatározott sorrendjét jelenti. Ettől kezdve a barátod.

Csodálatos is, hogy egy nótáról mi minden jut eszébe egy magyarnak. De még csodálatosabb, hogy egy nótáról minden magyarnak ugyanaz jut eszébe. Nem a szöveg idézi föl ezt bennük, hanem valami sajátos kedélyhullámzás, melyet a hangok és a hozzájuk fűződő régi emlékek indítanak meg, szinte függetlenül a szövegtől, s ha valaki szavakba tudná foglalni, hogy mit is gondolnak és éreznek már emberöltők óta olyankor, mikor a Kék nefelejcs-et vagy a Nem ütik a jogászt agyon-t hallgatják, akkor ezek a le nem írt szövegek minden korban és minden egyénnél szinte szóról szóra egyeznének, s ezekből talán össze is lehetne állítani egy nemzeti bölcselet mozaiképületét.

Ó, zene! Eszedbe jut egy dallam, hangtalanul eldúdolod magadban, hogy áthassa bensődet, hogy hatalmába kerítse minden erődet és mozdulatodat - és azokra a pillanatokra, amíg benned él, kioltson minden esetlegest, rosszat, durvát és szomorút a lelkedben, felcsendüljön benne a világ, és a nehezet könnyűvé, a dermedtet szárnyalóvá varázsolja!

Zene nélkül az élet tévedés volna.