A jó dalok vagy a jó történetek egyetlen pillanatból születnek.

A zene megsokszorozza örömünket, megsokszorozza fájdalmunkat. Ha elviselhetetlen a fájdalom, a zene két lehetőséget hagy, és döntésre kényszerít: elpusztulni vagy újjászületni.

Ki az köztetek, aki szerelmes lett, s nem hallott zeneszót? Ki az, akit elkap az öröm egy váratlan jó hírre, és ne hallana azonnal muzsikát? Csak a félelem zenétlen! A félelemnek nincs muzsikája, csak zaja. Kegyetlen gépház zsivaja. Trafóház zizegése.

S a zongorán újra szól egy dal,
Hogy hangszerbe zárt szívem él!
De tartozom még egy álommal,
S hangom után talán megfordul a szél.

Az igazi művészet, mint a mozarti felhangzás, tökéletesen érthető, és tökéletesen megmagyarázhatatlan.

A hangok, az akkordok második nyelvvé váltak a számomra, és gyakran megesik, hogy ennek a nyelvnek a szókészletével fejezem ki az érzéseimet akkor, amikor a hétköznapi beszéddel kudarcot vallok.

A zene elképzelhetetlen tudás, szavakkal kifejezhetetlen; közvetlenül, a nyelv és a gondolatok segítsége nélkül áramlik az ember ujjaiból a hangszerbe.

Az ember látja a fehér meg a fekete billentyűket egymás mellett, hallgatózik, és tudja, hogy a billentyűk között valahol el van rejtve a zene. Ám ha az ember nem tanul elég szorgalmasan, ott is marad, nem lehet előcsalogatni. De ez még nem minden. Ugyanott rejtőzik az összes zene, amelyet majd csak később fognak megírni. És az ember csak nézi a fekete meg fehér billentyűket, és úgy érzi, bármelyik pillanatban megmozdulhatnak.

A zenében nincs helyes vagy helytelen, tudod? Csak minden egyéb a kettő között.

Néhány ember azt hiszi, hogy szereti a zenét, de fogalmuk sincs, hogy valójában mi a zene.

Ha hallasz egy dalt, ami sírásra késztet, és már nem akarsz többet sírni, akkor nem hallgatod többé azt a dalt.

Nem akarom megmagyarázni a szövegeimet. Azt akarom, hogy mindenki a saját asszociációit hallja ki belőlük. A szerelmet mindenki másképp éli át.

Mindig gyűlöltem a vidám zenét. Egy dalban a melankolikus szemszög egyszerűen vidámmá tesz engem.

"A megöregedett és megifjodott kontinens felett" mint valami óriási szivárvány ível végig a világ leggazdagabb dallamkultúrája, a Közép-tenger klasszikus zenéje, a gregorián ének. Minden dallamszövés forrása és mintaképe, telített bőség, túlcsorduló gazdagság ez a melodika, kisajtolt nedve elvirult világtájaknak, ezredéves szüret. Birodalma az emberi hang természetes dallamosságában gyökerező, örök törvények szerint tenyésző-hullámzó melódia-erdő, az egyszólamú zene legdiadalmasabb kivirágzása.

A schuberti zene egyszerre lelkesít és rombol. Ez a lényege a romantikának, ebben az értelemben Schubert a tömény romantika.