A világ szépsége elkábította. Ezenkívül talán nem is számít semmi.

A szép magában foglalja a pillanatnyi lét és az örökkévalóság egységét.

A szépség örömök nélkül értéktelen volna.

Nem az arcod tetszik, hanem a kifejezés, ami rajta ül. Nem a hangod, hanem amit mondasz. Nem az, ahogy kinézel ebben a testben, hanem az, amit teszel vele. Te vagy gyönyörű.

A test, eltérően egyes anyagoktól, nem csak hőre tágul. Tágul a szerelemtől, tágul a kudarctól.

Egy sereg fotót kéne csinálnom. Rólatok, ahogy folydogáltok. A partról, ahogy marha szép. A szikláról, ahogy ott áll a hullámverésben és rezzenetlen. A virágokról, ahogy sokfélék. A hullámokról, ahogy riszálnak.

Ha mindenkit ugyanarra a formára öntenének, nem létezne szépség.

No, nézd már meg ezt a csúnyaságot. Titokban mindig az volt az érzésem, hogy a szerelem elvakít, s nemcsak én nem látok, de a másik sem. Aztán egyszer csúnyának fog találni, s igaza lesz. Kitisztul a szeme. S addigra már én is éppoly csúfnak találom magamat, mint ő engem. Elvesztem az emberemet, s oda az én szerelmem is.

A szépség, az igazi szépség ott végződik, ahol az értelmes ábrázat kezdődik.

A fény ugyanolyan bántó volt, mint előbb, s körülfolyta vonásait. Rémítően gyönyörű lett tőle, mint egy bukott angyal.

Meg vagyok róla győződve, hogy az ember lelki irányának fejlődésére semmi sincs oly sújtó hatással, mint a külseje, és nem is annyira a külső maga, mint az a meggyőződés, hogy vonzó vagy visszataszító-e.

A legszebbnek az az arc tűnik, amelyen ott a sebezhetőség.

A szemét hagytam utoljára, mert tudtam: ha egyszer belenézek, alighanem elveszítem gondolataim fonalát.

Ez az asszony szép és okos: de mennyivel okosabbá vált volna, ha nem lenne szép!

Olyan valaki volt, akit a férfiak szerettek volna magukhoz ölelni, a nők megcsodálni, a gyerekek pedig imádattal nézni. Olyan anyagból gyúrták, mint az álombeli hercegnőket.