Tanulj meg mosolyogni. A mosolyban mágikus erő rejlik. Amíg az ember mosolyogni tud, addig képes a további harcra. És aki harcol, az győzhet is.

A sci-fi írók látják az elkerülhetetlent. És bár a problémák és katasztrófák lehetnek elkerülhetetlenek, a megoldások nem.

A legmagasabb és a legmélyebb pontok a fontosak. Minden más csak... köztes.

A szív csöndes szentélyébe fuss hát
A világból, mely forrong vadul.

Ha nem követsz el hibákat, akkor nem dolgozol elég nehéz problémákon. Ez pedig öreg hiba.

Mihelyt vállalod, a kockázat már nem is olyan ijesztő.

A sors csapásainak gyakran az a sajátságuk, hogy - bármily tökéletesek vagy bármily hűvösek vagyunk is - napfényre hozzák a bensőnkből emberi természetünket, és kényszerítik, hogy felbukkanjon.

Semmi fáradalmat ne tarts haszontalannak!

Minden problémánál felsejlik a megoldás reménysugara; és a szilárd bizonyosság, hogy semmi sem biztos vagy megváltoztathatatlan.

Az emberekből általában nem az erő hiányzik, hanem az akarat.

A némaság percei a legkegyetlenebbek. Így van ez a kihallgatáson, és így van ez a szerelemben. Temetésen szintén. Akár égi, akár földi idő van érvényben, a némaság perceit az ördög méri ki rozsdás-vasutas vekkerrel. Éveknek méri a percet, ezért lehet ilyenkor megöregedni.

Azt gondolom, ha az élet úgy kívánja, az árral szemben is lehet úszni.

Mindig alakulni s változtatni, odasimulni és áldozni valamit, mindig adni, amikor kapsz, mindig továbbadni, amit szereztél, így vagy úgy... Csak nem "biztonságban élni". Mindig várni vihart és a tűzvészt. S ha beköszönt a vihar és a tűzvész, nem csodálkozni és nem sopánkodni. Nyugodtan mondani: "itt van". S oltani és védekezni.

Ne vágd el azt, amit kibogozhatsz.

Keskeny és csúszós volt az ösvény. Az egyik lábam kicsúszott alólam, és letaszította a másikat az útról. De talpra álltam és azt mondtam magamnak: "csak megcsúsztam - nem estem el..."
Mindannyiunkban ott él a felelősségérzet, hogy folytatnunk kell, mindannyiunknak kötelessége, hogy küzdjünk.