Hogy bármi voltál légyen, annyi se
kellett, hogy legyél: a hit gyönyöre
maga építi, amit ostromol.

Káprázatom voltál csak, s mialatt
szőttelek, el is eresztettelek:
te akartad így, s így lett a neved,
s ami lehettél volna valaha,
így lett lassan mind Semmi és Soha.

A képzelet jó szolga, de rossz gazda!

Meggyőződésem, hogy minden félelmi reakcióban és pánikban is kulcsszerepet játszik a képzelet. Erre persze nem én jöttem rá, hanem sok ezer évvel ezelőtt egy Epiktétosz nevű filozófus, aki felismerte, hogy nem a dolgok gyötörnek meg minket, hanem a dolgokról alkotott képzeteink.

Más a képzelet, és más a képzelődés, ahogy más a beszéd, és más a fecsegés. A képzelődés az élet törvénye szerint működik, és az éhen maradt vágyakat köddel eteti; a képzelet a lét törvénye szerint működik, és amit megteremt, műalkotást, tettet, gondolatot: valódi és igaz.

Jó dolog lemásolni, amit az ember lát, de sokkal jobb megjeleníteni azt, amit már nem lát, csak az emlékezetében. Ebben az átformálódásban együttműködik a képzelet és az emlékezet. Csak az jelenik meg, ami figyelmet keltett, vagyis, ami valóban lényeges.

Lehet a tenger
Moraját hallani egy
Esőcseppben is?

Akiben egy kis képzelőerő van, mindenütt talál változtatni- és javítanivalót.

Azt hiszem, az emberek addig érnek valamit, amíg gyerekek képesek maradni. És mi a gyerek? Kicsi ember, aki még élvezetét leli a játékban. Én már csak unatkozni tudok játék közben is. Kiveszett belőlem a gyermek egészen. Elpárolgott a képzelgés adománya, amely talán egyedül képes tetszetőssé festeni a dolgokat, az eseményeket. Nincs erőm hozzá, hogy legalább a képzeletem szülte erényekkel ruházzak fel embereket, vagy legalább csak a magam cselekedeteibe magyarázzak bele némi magasabbrendű szépséget...

A képzelet az emberi elme műhelye, ahol régi eszmékből új kombinációk és új tervek születnek.

A képzelet nem velünk született adottság. A tanárainknak, a szüleinknek kell kifejleszteniük bennünk.

Egykoron nagyon fontos volt a képzelet, mert ez jelentette a szórakozás első számú forrását.

Azok, akikbe beépítettek képzeletáramköröket, ránéznek egy emberi arcra, és történeteket látnak benne; mindenki más számára egy arc csak egy arc.

Nem élhetjük le egész életünket a saját fantáziánk csúcsain.

Az emberek azt akarják olvasni, amit szívesen elképzelnek, és nem szeretik, ha a valóság ellentmond ennek.