Hogy milyen nagy mértékben tettük életelvünkké a kényelmet, abból is kitetszik, hogy az egyszerű képzelgés igazabbnak tűnik, mint a bonyolult igazság.

Figyelemre méltó, milyen szellemi kacskaringókra képesek a halandók, hogy a dolgokat beillesszék a valóságról alkotott saját verziójukba.

Szeretem a könyveket, jobban, mint a filmeket. A filmek megmondják, mit gondolj. Egy jó könyv megengedi, hogy legyenek saját gondolataid. A filmek egy rózsaszín házat mutatnak, egy jó könyv viszont azt mondja, hogy van egy rózsaszín ház, de megengedi, hogy az utolsó simításokat magad végezd el, esetleg kiválaszthatod a tető stílusát, és leparkolhatsz előtte. Az én képzeletem mindig felülmúlta a filmeket.

Néha az is elég, ha valakire gondolunk. Ha tudjuk, hol van és mit csinál, és a lelki szemünkkel látjuk. Arra való az emlékezet és a képzelet. Hogy elő tudd varázsolni. Ez a varázslat...

Oly elvontan létezik a lényed,
Hogy míg elnézlek, s fürkészem szemed
Két szememmel, képed szertefoszlik,
És nem őrzök meg belőle semmit.

A képzelődések nem hiábavalók a világon. Megvan az oka, hogy miért vannak. Otthon vannak köztünk. És megfordítva. Éppen ők teszik otthonná a házunkat.

Amikor valaki elég szerencsés, hogy egy történetben éljen, egy képzeletteli világban, ennek a világnak fájdalmai eltűnnek.

A képzeletbeli sokkal hatalmasabb, mint az anyagi világ. Mert semmi sem lehet jobb annál, ahogy elképzeled. Mert csupán a megfoghatatlan ötletek, elgondolások, hitek, fantáziák elég tartósak. A kövek elporladnak. A fa elkorhad. Az emberek, mint tudjuk, meghalnak. De az olyan törékeny dolgok, mint egy gondolat, egy álom, egy legenda, sohasem múlnak el.

A képzeletben végrehajtott dolgok valahogy sokkal valóságosabbak, mint az úgynevezett valódiak. Hiszen a valódi dolgok hosszú és viszontagságos utat tesznek meg, míg emlék lesz belőlük. A képzelt dolgok viszont eleve emléknek készülnek, már megszületésük pillanatában emlékek.

Tudod, hogy milyen borzasztó felébredni egy szép álom után. Egy szép álomból a szomorú, szürke valóságba. A hiány valóságába. De van, amikor megfordul minden. Amikor legcsodálatosabb dolog felébredni. A valóságba. Van, amikor a valóság minden álomnál szebb. Amikor a valóság nem a hiány valósága. Amikor a valóságban ott van valaki, aki felette van a legszebb álmoknak is.

Attól, hogy csíkokat festesz egy varangyra, még nem lesz belőle tigris.

Nem hagyatkozhatsz a látásodra, ha a képzeleted homályos.

Annyi éven keresztül ugrált az ágyán, hogy egy délután, ugrálás közben a szemem láttára kiszakadt az ágynemű. Szállongó tollak lepték el a szobát. A nevetésünktől meg fennakadtak a levegőben. A madarakat juttatták eszembe. Tudnának-e vajon repülni, ha nem volna valahol valaki, akinek a nevetése fenntartja őket a levegőben?

Van olyan, mint amikor olvas az ember: megvilágosodsz, ledöbbensz, elgondolkodsz és letörsz, míg körülötted mindenki éli az életét, te pedig mások képzelt életét éled meg, de azt is csak fejben.

Létezik egy valóság. Az viszont... abban is biztos vagyok, hogy a valóság, az sokkal komplikáltabb, sokkal nagyobb, sokkal részletesebb, sokkal gazdagabb, mint amit mi meg tudunk élni, és sokkal nagyobb és sokkal gazdagabb, mint amiről beszélni tudunk. Olyan lények vagyunk, akik szerintem nagyon pici valóságot tudunk egyszerre bevenni. És minden pici valóság arra késztet minket, hogy felruházzuk képzelettel. Tehát, ami a mi életünk, ami a mi élményünk, az általában egy keveréke a valóságnak és a képzeletünknek.