Ha az orvosom azt mondaná, hogy csak hat percem van hátra élni, nem tűnődnék. Egy kicsit gyorsabban gépelnék.

Amiért rám fognak emlékezni az emberek, az az Alapítvány trilógia és a robotika három törvénye. Amiért akarom, hogy emlékezzenek rám, az nem egy könyv. Nem is könyvek tucatjai. Minden egyes dolog, amit írtam, párhuzamba állítható, akár túl is szárnyalható valaki más művével. Viszont a teljes életművem nagyságrendben, minőségben és változatosságban megismételhetetlen. Ez az, amiért emlékezetes akarok lenni.

Ha a költészet nem arra való, hogy felpezsdüljön a vérem, hogy hirtelen ablakot nyisson arra, ami csupa titok, hogy segítsen felfedezni a világot, hogy árva szívemnek társa legyen a magányban és a szerelemben, az ünnepen és az elhagyatottságban, akkor mire való?

A boldog gyógyulásra
A szétfoszló veszélyre
S emléktelen reményre
Felírlak én

Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek.

Szememnek Ady nyitott új mezőt,
Babits tanított ízére a dalnak,
És Kosztolányi, hogy meg ne hajoljak
Ezt-azt kívánó kordivat előtt.

Versben bujdosó haramia vagy,
fohászból, gondból, rádszabott sorsból
hirhedett erdőt meg iszalagos
bozótot teremtesz magad köré.

Játszunk
szavainkkal és életünkkel,
mert, jaj, csak az vagyunk, aminek látszunk.

Fényképe áll az asztalán. Ki volt neki Ady?
Mi volt egy nép? Mi ezer év? Költészet és zene?
Arany szava?... Rippl színe? Bartók vad szelleme?
"Az nem lehet, hogy annyi szív..." Maradj nyugodt. Lehet.

A szatíra olyan tükör, amelyben a szemlélők általában mindenkinek az arcát felfedezik, kivéve a saját magukét.

S csak írtam, írtam az éteri csöndbe`.
Megírtam a jót és a kínt,
Majd tűrtem, hogy a hajnal összegyűrje
A végtelen papírt.

Mi haszna, hogy papírt már jó egypárat
Beírtam? Bolygott rajtuk bús kezem,
A tollra dőlve, mint botra a fáradt
Vándor, ki havas pusztákon megyen.
Mi haszna? A sok téveteg barázdán
Hová jutottam? És ki jött velem?
Szelíd dalom lenézi a garázdán
Káromkodó és nyers dalú jelen.

A túlzott beszéd közepes érzelmeket takargat, mintha a lélek teljessége olykor nem a legüresebb metafórákban áradna széjjel, mert hisz soha senki se képes pontos mértéket adni vágyainak, éppúgy nem, mint eszméinek vagy mint fájdalmainak, mivel az emberi beszéd csak afféle repedt üst, amelyből jó, ha medvetáncoltató melódiákat tudunk kicsalni, amikor a csillagokat szeretnénk velük megríkatni.

Az elbeszélés a telepátia egyik formája. Tintajeleket pötyögtetve egy üres lapra képes elküldeni az olvasónak legbensőbb gondolatait és érzéseit. Varázslatos eljárás, mégis oly mindennapi, hogy senki sem áll meg csodálkozni rajta. Elolvasni egy mondatot annyi mint megérteni, mintha csak az ujját görbítené, itt sem férkőzik közéjük semmi.

A tett első, a szó második; s éppen úgy: az ember, a hazafi elöl áll, s csak azután jő az író.