Költeni annyi, mint ítélőszéket tartani önmagunk fölött.

Ha valaki író akar lenni, mindenekelőtt két dolgot kell tennie; olvasson sokat, és írjon sokat.

Akiknek kihullott az írói tejfoguk, azoknak már csak az áll jól, ha szerénynek tettetik magukat.

Az írók pályája rendesen előbb kezdődik, mint amikor már ők is tudnak róla.

A költők akkor is veszélyes vetélytársak, ha száz évvel ezelőtt meghaltak.

Egy szál gyufánál nincs szükség a szabatos leírásra, mert egyik gyufa olyan, mint a másik. De ha egy regényt gyufaszálakkal játszana végig az ember, akkor még azokat is le kellene írni vázlatosan, hogy az olvasó fantáziájának legyen mire rakni a húst.

Az ihlet lovára nehéz felkapaszkodni az embernek, de ha egyszer nyeregben van, akkor nincs leszállhatnékja addig, míg le nem szédül.

Nemcsak a szerelem teszi álnokká az embert, hanem a regényírás is. Bizonyos, hogy egyik se tartozik az erkölcsjavító foglalkozások közé.

A legtöbb írónak teleszkópszeme van, s míg a ködfoltokba kukucskál témáért, nem veszi észre, ami csak karnyújtásnyira van előtte. Ez is igazi tragikum, az író tragikuma.

Az ember sohase léphet ki önmagából, ezért nincs tárgyilagos művészet és tárgyilagos kritika. Be vagyunk zárva személyünkbe, mint életfogytig való börtönbe, s ez egyike legnagyobb nyomorúságunknak.

Könnyebb egy csatát megnyerni, mint leírni.

Minden irodalmi irány jogosult, ha művészi nívón áll - kivéve az unalmast.

A szellemesség nem eredeti gondolatokból áll, hanem eredeti gondolatfordulatokból.

Az az író, aki a pikantériát cél gyanánt műveli, úgy tesz a tollával, mintha a katona trágyát forgatna a kardjával.

Kell, legyen az íróban annyi bátorság, hogy olyan véleményt nyilvánítson, ami senkiével se ellenkezik.