Minél inkább növeljük jó könyvekkel ismeretkörünket, annál szűkebb lesz azoknak az embereknek a köre, akiknek a társaságában kedvünket leljük.

Csak a lelkiismeret lehet bírád, hóhérod vagy pártfogód, senki más! Ha írsz, csak a lelkiismeretnek tartozol számadással, senki másnak. Mindegy, mit várnak tőled, mindegy az is, mivel büntetnek, ha nem azt adod nekik, amit remélnek tőled, vagy amit hallani szeretnek! A börtön és a szégyen, a pellengér és a meghurcoltatás, a hamis vád és a nyelvelő megalázás, a szegénység és a nyomorúság, mindez nem érint igazán. Csak lelkiismereted tud büntetni, csak ez a titkos hang mondhatja: "Vétkeztél." Vagy: "Jól van." A többi köd, füst, semmiség.

- Azon tűnődöm, mi lesz a betűkkel, amiket az emberek írás közben kihúznak, kitörölnek, kiradíroznak. Hová lesznek azok a számkivetett, eltaszított, félredobott betűk? Lehetséges, hogy elkeseredett hordákba gyűlnek? Belőlük lesznek a gonosz írások? A rossz könyvek?
- Meglehet. És mi van, ha nem mindegyik számkivetett keseredik meg? Ha a töröltek közül többen úgy értékelik, hogy voltaképpen elnyerték a szabadságukat? Még az sem kizárt, hogy az ő soraikból jönnek a graffitik.

Meddő dolog, pajtásom, verset írni.
Nagy a világ, ki hallja meg dalod?

Csak a vérrel írt vers nem veszendő,
csak a velőmbe hasító szavak
élnek tovább; a többi a jövendő
mélyén elhal, árnyékuk sem marad.

Számomra az írás ott kezdődik, amikor gyermekmódra semmit vagy szinte semmit se "értek" abból, ami lenyűgöz.

Az élet maga a legtökéletesebb regény.

A szerzők darabokat írnak, a költő egészeket.

Volt egyszer egy szegény özvegyasszony, s ennek az asszonynak volt két szép fia. Az egyik, az idősebbik, elszegődött egy hajóra, melynek első útja mindjárt a Csendes-óceánra vezetett. Mi történt vele, mi nem, nincs aki megmondja, mert hűlt helye lett a tengereken. A kisebbik otthon maradt. De egyszer, amikor az anyja elküldte cukorért (ami a hetedik ház), nem jött többé haza. Ez megtörtént eset. De a mesékben az özvegyasszonyoknak három fiuk szokott lenni s mindig a harmadik, aki boldogul.

Aki valamit nem ért, olvassa el újra a kérdéses írást. Ha így sem érti, akkor a novellában a hiba. Nincsenek buta emberek, csak rossz Egypercesek!

Amit az ember leírt, az többé nem sanyargatja.

Töltsd ki a papírod a szíved légzéseivel!

Az írás a skizofrénia társadalmilag elfogadott formája.

Mert az olvasás betegsége bevette magát szervezetünkbe, olyannyira legyengíti, hogy aztán könnyű prédája lesz annak a másik átoknak, amely a tintásüvegben tanyázik és a tollban ágaskodik. A szerencsétlen írni kezd. Utolsó fillérét is odaadná, csak egy kis könyvet írhatna és híres emberré lehetne, de Peru minden aranya sem válthatja meg számára egy jól formált mondat kincsét.

Az élet a legsilányabb ponyvaregény-író.