Egy orvos, barátom, titkokat tud, fontos titkokat. Egy orvosnak hatalma van. Képzeljen el egy pácienst az egészség és a betegség határvonalán. Egyetlen szó az orvos szájából, és a páciens ki van zárva a világból... Micsoda kísértés egy lelki egyensúlyából kibillent beteg számára!

Annyiszor becsapjuk magunkat, hogy nyugodtan választhatnánk hivatásnak.

Az orvos valóságos bűnbak. Azt mindenért ütik. Ha kicsibe veszi a beteg baját, megharagusznak rá, hogy lelketlen kutya, ha nagyba veszi, megharagusznak rá, hogy megrémíti a beteget, és még betegebbé teszi. Ha a beteg meggyógyul, azt mondják, hogy magától is meggyógyult volna, ha nem gyógyul meg, azt mondják, hogy a doktor rontotta el. Ejh, cudar egy pálya ez! Hálára ne számítson az ember.

Kétféle rendőrség van: az egyik a vagyont, az életet biztosítja, a másik titokban bevádol és általában hamisan. A mienk Magyarországon a második fajtából való; pedig az elsőből valóra lenne szükség.

A pályaválasztás magánügy, nem lereagálandó tény, nem egy felvetett kérdés, nem feldobott labda és nem népszavazás tárgya. Rosszul dönteni is magánügy. Azt hiszem, úgy általában dönteni magánügy.

A világ kincse a lónak két szeme között rejlik. A ló az ember után a legdicsőbb teremtés, a legnemesebb foglalkozás a lótenyésztés, a legszebb mulatság a nyargalás és a legjobb dolog a lónak etetése és ápolása.

Az a férfi, aki szilárdan és kétségek nélkül áll a hivatásában, csak a hivatását ismeri, csak arról tud, csak azt tartja nagyra.

A hivatásos szakembert öntudatlanul is ingerli a laikus tudása.

A katona a legszentebb lény minden ember között, mert neki kell elszenvednie a legnagyobb megpróbáltatást, a legnagyobbat, ami csak létezik.

Az olyan emberek, akik hivatalból kapcsolatba kerülnek mások szenvedéseivel, például bírók, rendőrök, orvosok, idővel a megszokás következtében annyira megedződnek, megkeményednek, hogy még ha akarnának, se tudnának másképpen bánni klienseikkel, mint ridegen és formálisan. E tekintetben semmiben sem különböznek a paraszttól, aki a hátsó udvarában birkát, borjút öl, és észre sem veszi a vért. Márpedig ha a bíró formálisan, lélek nélkül tekinti az egyént, nem sok kell hozzá, hogy egy ártatlan embert megfosszanak minden jogától és tulajdonától, és kényszermunkára ítéljék. Csupán idő kell hozzá: annyi idő, amennyi alatt bizonyos formalitásokat elvégeznek - s a bírót ezekért fizetik.

A szüleim barátainak és az ő gyerekeiknek is a nagy része diplomás. De ez nem jelenti azt, hogy sikerült olyan munkát találniuk, amilyet szerettek volna. Éppen ellenkezőleg: elvégeztek egy egyetemet csak azért, mert valaki egyszer, amikor az egyetemek fontosnak tűntek, azt mondta, hogy az érvényesülhet az életben, akinek van diplomája. És sorra tűnnek el a kiváló kertészek, pékek, antikváriusok, kőművesek és írók.

A tanár híddá feszül s biztatja tanítványait, keljenek át rajta; majd miután megkönnyítette számukra az átjutást, boldogan összeroskad, arra buzdítva őket, hogy maguk építsenek hidakat.

Csakis a nők és az orvosok tudják, mily szükséges és mily jótékony a hazugság az embereknek.

Aki a segítő pálya mellett dönt, annak tudnia kell, hogy ott nincs helye a sajnálatnak.

A diák, míg tanul, nem méltányolja a tanárait. Csak később, amikor már többet tud a világról, érti meg, milyen sokkal tartozik azoknak, akik nevelték. A jó tanár nem vár dicséretet, sem szeretetet a fiataloktól. Kivárja, hogy idővel megkapja tőlük.