Pótolsz... folyamatosan pótolsz. Valamit és valakit. A hiányt és Őt. Az Ő hiányát. Pótolod vásárlással, utazással, kozmetikussal, apró élvezetekkel, olvasással... Csak éppen vele nem. Ám ne feledd: ma még megteheted. Amíg fiatal vagy, mindezt megteheted. De elérkezik az idő, amikor nem utazol, nem vásárolsz, nem mész kozmetikushoz, nincsenek apró élvezetek. És Ő sem lesz. Amikor a legnagyobb szükséged lesz rá. Már csak a hiány marad.
Pótolhatatlanul.

Nem jutsz be az egyetemre. Helyhiány miatt nincs állás. Helyhiány miatt nem kapsz szállodai szobát. Helyhiány miatt nem ülhetsz fel a repülőre. Helyhiány miatt másik éttermet kell keresned. Helyhiány miatt számtalan dologról kell lemondanod... És helyhiány miatt nem vagy boldog. Nem azért, mert nincs számodra hely más szívében. Hanem, mert nem találod a helyed.
Hiányzik.

Itt maradtam egyedül, négy fal közé bezárva.
A percek szenvednek, várnak az idő halálára.
Minden hideg, minden fagyott, belepett mindent a hó.
Az összes dolog halott, csak hiányod állandó.

Néha otthontalanabb lesz az, aki otthon marad, mint a másik, aki a világba megy.

Ó, kicsikém, mennyire szeretném látni egy cseppet, a hangját hallani, megcsókolni, legalább futólag, ha másképp már nem lehet! Hát igen, hiába, az ilyen gondolatokat nem tudom elnyomni magamban. Nagyon hiányzik nekem, drágám: szívem-lelkem annyira gyötrődik, mióta elszakadtunk egymástól, hogy valóságos testi kínokat érzek.

Néha egy szó segítene, de nem kapom meg. Vagy azért, mert nem figyelnek rám, vagy azért, mert nem is sejtik, hogy hiányzik nekem, vagy azért, mert nem tudják, mi az a szó, ami feloldja a bajomat.

Mindig visszatérünk ahhoz, amit szeretünk.

Az ember mindig visszatér első szerelméhez.

Didergek hiányod
hidegében.

Épp elég nehéz egyedül lenni akkor is, ha nincs, akit szeressünk, de ha az embernek van valakije, akkor kétszeresen nehéz elviselni a magányt, akkor... nem tudja kitölteni, színessé tenni az életét.

Falainkra újabb kérget növeszt
a távolság meredek görbülete. képzeletem
labirintusában védtelen homokszem bolyong
egy emlékkép: hol voltál, hol nem voltál valahol,
valamikor, egyetlenegy.

A kedvencem a hiányoztálpuszi
az olyan ajkad az enyémre
és nem nyálas és nem múlik
a lábunk remegése.

Istenem ha volna
a közelben egy alig használt
száraz könnycsatorna...
De nincsen mert a hiány hisztis
keservesen zokog
És én csendben figyelem
ahogy együtt mozog
egymás mellett ritmusra
tüdő és szívország

Dörög az ég Lezúdul a vihar
ez a nyár még a hiányaival
múlik el S vajon lesznek-e nyarak
melyek visszaadják ami kiszakadt

Úgy eltűntél most megperzselt nyaramból,
mint bomlott nyáj, mely százfelé barangol.
Dalol a pásztor s törli könnyeit...

Folyton tudlak, így vádollak s szeretlek,
a rímeim ölelőn karbavettek,
és számon tartom hűtlen perceid.