Nemessé a király tehet valakit, de székellyé csak az Isten!

Nem, nem, itt nem tudok meghalni. Akárhogy szeretem, akárhogy becsülöm, idegen ez a föld nekem, minden föld idegen. Ha már azonban nem lehet kitérni a nagy törvény elől, igyekszem átvarázsolni. Hallatlanul megkényszerített képzettel idehozom magamnak a szülőföldet, a Hargitát, Rika rengetegét, Küküllőt, Csicsert, Budvárt, a pisztrángos patakokat, a virágos réteket, ellopom a bükkösöket, fehéren villámló nyirjeseket, az elveszett csodás magyar világot, és gyönyörű képek vonulnak el szemeim előtt. Így talán könnyebb lesz.

A leghordozhatóbb haza kétségtelenül az anyanyelv.

Ha őseink is elszaladtak volna, valahányszor nehéz idők jöttek, ma üres lenne ez az ország.

Elfogy a szándék, fölcserélt otthonok,
alatta a föld rég futóhomok,
s hová a szél hajtja, ott ver tanyát
az, aki egyszer elhagyta otthonát.

Szellemi hazádtól nem szabad elszakadni, mert úgy jársz, mint a folyó, mely elszakad a forrástól: kiapadsz.

Aki magyar, nem tud sehol boldog lenni!
Szép Magyarországot nem pótolja semmi!

Én gyalog fogok hazamenni
a porral lepett füveken,
mezítláb, hogy sírva érezzem,
ha felmelegszik a szülőföld
pora, mikor megérkezem.

Magyarnak születtem. Szeretem e földet
Büszke szegénységben, bús gyönyörrel én;
Más nemzet gyermeke gúnyos nyelvet ölthet, -
Nincs hivatás, szentebb, e föld kerekén!
Boldogabb nép sarja kicsinyelve szánhat, -
Ezt a csodás érzést hogy is értené!
Óh de honszerelmem gyűlöletre lázad,
Ha rút árulás tör idegen felé...

Ahol baráti szálak futnak össze, ott egy órára az egész világ szülőföldnek látszik.

Az ember csupán egyetlen esetben hagyja el önszántából a hazáját: ha élete veszélyben van. Olyankor nem számít a szüleink sírja, nem számít a házunk, nem számítanak a jószágaink. Menni kell, futni, mert az életünknél semmi sem drágább.

Szentnek nevezik a koronát, mert a legszentebbnek gondolatát köték hozzája: gondolatát a szabad nemzet egy testbe foglalásának, gondolatát az egyesült néperőnek, mely ne csak idegen bitorló, de egyes honfiak féktelensége s hatalomvágya ellen is bonthatatlan gátat emeljen.

Petőfi Sándor, Tégedet ünnepel
A jajgató nép s a süket Elnyomás,
De nagy lelked tüzét, az Eszmét,
Cifra, hideg lobogás takarja.

Nem mi birtokoljuk a földet: a föld birtokol minket.

Ha a Nyár a világon elhever,
s aranyló délután
Egy álom végre kibontakozik
a fák alvó sudarán;
Ha völgyet-hegyet, zöld vadont
hűssel Nyugat szele tölt -
Ide gyere! Hozzám visszagyere!
S mondd: Itt legszebb a Föld!