Lőpor-szagú ködök lepik
a jövendőt és a hazámat.
Fehér itt is a nyírfa kérge,
pillangó jár a gyöngyvirághoz.
S mégis: minden virágharanggal,
illattal, színnel, fénnyel, hanggal
a régi erdő húz magához.

Mint a fecske, repülj messze földre,
Színarany szárnyú gondolat, repülj el!
Rég nem látott hazámba kerülj el,
Vár a hőn szeretett szép otthoni táj!
Üdvözöld várunk száz ősi tornyát,
Nézz az áldott, az egykor oly virágzó völgybe!
Tudd meg bús földünk szánalmas sorsát,
Ó, az emlék, hogy kínoz, hogy fáj!

Rossz időket érünk,
Rossz csillagok járnak.
Isten ója nagy csapástól
Mi magyar hazánkat! -

Idegen földön ha járok, Magyarország,
velem az út is megfordul haza, hozzád.
Velem az ősök kérnek, engedd,
hogy benned éljek tovább,
ahogyan ők élnek bennem.
Magyarország, milliók áldása szálljon rád!

Talán csak a távolság mutatja meg, mennyire hiányozhat valami. Talán messzire kell utazni, hogy kiderüljön, milyen becses is az a hely, ahonnan elindultunk.

Haza: jövevények elméjének szüleménye. Azért találták ki, hogy legyen egy iránya a bolyongásnak, hogy addig is, amíg eltűnünk a senkiföldjén, legyen egy hely, melyre úgy gondolhatunk, hogy ott örökké a régi marad minden, és a legszebb emlékek tényleg léteznek.

Ki gyermeket nevel, az a hon iránt szent kötelességet teljesít.

Hogy én a magyar színházat elhagyjam? A német színház minden kincséért sem. Hazám nevelt, ő is temessen el.

Hogy a hunok legvalódibb fajtájából származhatom, arra az is elég bizonyíték, hogy a legszebb Alpok közt Svájcban, vagy Itália legbujább völgyeiben és tájain sem vagyok képes oly forrón, lelkesen és rajongón érezni és élni, mint hazám pusztáin és síkságain.

A hovatartozást sohasem a származás dönti el. A nemzetiség kérdését az dönti el: ki hová tartozónak érzi magát. Nem az anyanyelv. Nem is az, hogy hol ringatták bölcsődet, vagy hol domborulnak őseid sírjai. Az anyanyelv, a bölcső meg a sír nagy erő, de önmagában nem elég..., erre világosan megtanított a történelem.

Ki magosra néz, nem látja meg a rögöt lába alatt, s ki másra bízza földjét, elveszíti azt. Ami legfontosabb pedig: akié a föld, azé az ország!

Ott, ahol zúg az a négy folyó,
Ott, ahol szenvedni jó,
Ott, ahol kiömlött annyi drága vér,
Egy ezredévről mond mesét a szél.
Búg a kürt az ősi vár fokán,
Honvéd áll a Hargitán,
Erdély szent bércére zúgva száll,
Visszaszáll a magyar turulmadár.

Tud szeretni a magyar szív igazán,
Kit szeressen, ha nem téged, szép hazám.

Nem mennék el más országba sehová a világon,
Jó időben, rossz ínségben ezt a hazát szolgálom!

Az élet minden földön nem a vándormadarakra épül, hanem a tősgyökeres népre.