Aki volt háborúban, már nem is igen tudja, mi az, hogy halott. És egy halott ember nekünk csak akkor jelent valamit, ha láttuk, mint halottat, százmillió holttest, ha széthinted a történelemben, a képzelet füstje csupán.

A halál nem egyéb, mint változás.

Tudod, mit jelent a halál? Megmondom, mi az. A halál az, amikor az élők elfelejtenek! Hogy milyen volt az illatod, hogy néztél ki, hogy csengett a hangod és a nevetésed! Még ha van is túlvilág, az én halálom az lesz, amikor folytatod az életedet nélkülem, amikor már nem emlékszel a szemem színére vagy arra, milyen hosszú volt a hajam...

A halál nem kiküszöbölhető probléma... ellenkezőleg, olyan, amely minden egyes ember megszületésével maga is újraszületik. Akire az élete - bármilyen - végén a saját meghalása vár.

A föld visszaveszi azt, ami az övé, de az élet árama mégis folyik tovább.

A fájdalomtól félek. A villámoktól félek. A hivatalos papíroktól, a pecsétektől félek. A haláltól nem félek.

Minden korosztálynak lehet beszélni a halálról, csak meg kell találni a módját.

Ha valaki meghal, mindig előbújnak a rokonok.

Ha forró éltünk alkonyán
Int tulvilági kéz -
Nyugvó helyére tört szivünk
Letenni oly nehéz.

Különböző intenzitással, de mindenki fél a haláltól, én viszont úgy érzem, hogy az attól való félelem, hogy nem is éltünk, sokkal erősebb bennünk. Az élet vége felé, amikor az ember rájön, hogy lassan már késő lesz, ez az érzés egyre erősödik.

Nappal eljönnek az élők, hogy meglátogassák a holtakat, de éjjel magukra maradnak a halottak, és még a virágok is, melyek sírjaikon nyílnak, bezárulnak és elfelejtik őket.

A dolgok legmélyén minden bűncselekmény, minden halál tüstént láthatatlanná válik, alig zavar valamilyen vizet.

Alig van olyasvalaki, aki úgy találkozik a halállal, ahogy azt elképzelte.

Mi, emberek, mindent számításba veszünk, kivéve a halált: alig van olyasvalaki, akinek benne lenne a naptárjában.

A halált - mint  a világegyetemet - nem lehet értelemmel megközelíteni. Nincs értelme. "Csak van", mint a föltétlen tények, értelem nélkül.