A halál figyelemre méltó dolog. Az emberek úgy élik az életüket, mintha nem létezne, és mégis, talán a halál az egyik legfőbb ok az életre. Néhányunknak annyira erősen benne van a tudatában, hogy dühössé és makaccsá válunk tőle. Néhányunknak szüksége van az állandó jelenlétére, hogy láthassuk, mi az ellentéte. Megint másokat annyira lefoglal, hogy már jóval azelőtt ott ülnek a váróteremben, mint hogy bejelentette volna érkezését. Félünk tőle, és mégis, a legtöbben leginkább attól félünk, hogy valaki mást ragad el, nem minket. Mert a halállal kapcsolatos legnagyobb félelmünk az, hogy elmegy mellettünk. És ott hagy minket magányosan.

Az önkéntes halál értelmetlen. Az ember előbb-utóbb úgyis meghal, akkor meg minek siettetni a dolgokat?

A halál nem a halottnak rettenetes, hanem annak, akit itt hagy maga után.

Még ha hiszek is abban, hogy van a halál után valami, talán létezik lélekvándorlás is, ez nem vigasztal: nem tudom elképzelni, hogy el kell szakadnom a családomtól, azoktól, akiket szeretek. Rettegek a gondolattól, hogy nem tudom, mi lesz velük utánam.

A halál szerintem egy botrány, ettől váltam ateistává. Ha ugyanis létezik egy végtelen lény, aki mindent megteremtett, egyetlen lépést tehetett volna: megcsinálja a végtelen létet a halál jogával. És nem a véges létet a halál kényszerével. Nem ezt tette, ezért ez a világmindenség legnagyobb botránya.

Az élet és a halál örök párban jár, s ahol az élet vet, a halálra ott vár a leggazdagabb aratás.

A halál a legfontosabb. De csak ha a "magunk halálával" halunk meg. A modern embertől a kor megtagadja ezt a legfőbb beteljesedést is, halála tucathalál, kórházban, orvosi segédlettel, udvariasan és feltűnés nélkül hal meg, úgy, ahogy a tudomány a halált az illető betegség esetében előírja. És halála éppoly hamisan cseng, mint egykor élete.

A halál elkerülhetetlen, az ember legfeljebb annyit tehet, hogy kitolja a bekövetkeztét.

A halál mindenképpen halál, függetlenül attól, hogyan következik be.

Bármilyen hatalmas legyen is egy emlékezet, akármilyen nemes dolgok töltsék is meg, a halál egy pillanat alatt eltöröl mindent.

A hit nagy dolog, és az igazán vallásos emberek azt szeretnék, hogy mindenki elhiggye: a hit és a tudás ugyanaz. De ami engem illet, én nem hiszek ebben. Talán mert az emberek túl sokféleképpen gondolkodnak erről a kérdésről. Tudni csak egyet tudhatunk: azt, hogy ha meghalunk, két dolog történhet. Vagy túléli valamiképpen a lelkünk a halált vagy sem. Ha igen, akkor rengeteg további lehetőség kínálkozik. Ha nem, akkor alma az egész. Vége, és nincs tovább.

Egyben biztos vagyok: a halál küszöbén mindenkinek van hite. És nemcsak a haldoklónak, hanem a hátramaradottaknak is.

A halálon túl nincs semmi. Annyira nincs, hogy a halálod tényét se tudod lereagálni.

A halál az egyetlen dolog, ami örök.

Az örök tünékeny valami. Csak a halál örök.