Hajdan, midőn az Isten megteremtette a Földet; megcsinálta a hegyeket, vizeket, erdőket, állatokat és más értelmes dolgokat, belenézett a tükörbe, s azt mondta magának: na jó, kreálok egy ilyen figurát, mint ez itt, elvégre játszani, kockáztatni is kell. S lőn. Amikor azonban látta, hogy teremtménye tökéletesen életképtelen, elkeseredett. Bánatában csak ült a tévé előtt, rágcsálta a snacket, sós mogyorót, nyomkodta a távkapcsolót, harapta a sört, s nézegette a lyukas zokniból kibámészkodó lábujját. Végül elszánta magát. Nagy sóhajjal azt mondá: akkor most csinálok valami szépet. És megalkotá a nőt. Amint a mű elkészült, nem tudott betelni vele. Milyen finom. Milyen kecses. Milyen eszes. Milyen szép. Na igen, de bármilyen szép, bimbózni nem tud. A szaporodáshoz segítségre is szüksége lesz. Hoppá, hisz ott az a suta, gyámoltalan, szőrös teremtmény, a férfi. Elővette, bámulgatta, hümmögött, vonogatta a vállát. Hát ezzel a lénnyel aligha áll szóba a tökéletesre sikerült nő. Barkácsolt egy kicsit a férfin, de az nem lett jobb az istennek se. Mit volt mit tenni, a nőt kellett kicsit átprogramozni. Előkerültek a Gyengédség, Jóság, Tolerancia, Érzékenység, Anyai ösztön stb. feliratú fűszertartók. Valami még rettentően hiányzott. Nélküle a nő még mindig nem tudná elviselni a férfinak keresztelt kreatúrát. Hoppá, megvan! Isten elővette a Humorérzék nevű sót, s dolgozni kezdett a női agyvelőn. Sajna közben megkezdődött a meccs a tévében, s teljesen elvonta a figyelmét a munkájáról. Miáltal egy kicsit túladagolta a hozzávalókat. S miközben mi nők, benneteket gyámolítunk, táplálunk és gondozunk, hogy ama egyetlen funkciótoknak megfelelhessetek, ti komplexusaitok kompenzálni próbálván minket cikiztek.
