Ebihal korom óta érdekelnek a pasasok. Kedvemre való a férfinem, ráadásul minden másnál mulattatóbb.

Nem lehet jó az ember, hiszen a nőkhöz rosszak vagyunk, testvértelenek, mert nem ismerjük őket, ahogy Angliát és Franciaországot sem ismerjük, mert csak Londonban voltunk meg csak Párizsban voltunk, hotelben.

A nyugati férfi meg van győződve, kemény, erős agya fogságban tarthatja folyton nyílni-szökni vágyó lelkét; hiszi, hogy az ésszerűség bezárhatja az illogikus szívet, és kötözött sonkaként a spájzban tarthatja, hogy kanyarítson belőle egy falatot, ha kedve szottyan, s ideje engedi.

A férfiak nem is tudják, mit akarnak. Egyszer egy női félistent, máskor valamilyen ideális lényt, félig nőstényt, félig emancipált nőt. Ahogy éppen szükségük van rá.

Csinos pasiból van elég, jó szövegű srácokat a tévében is lehet látni, a megbízhatóság viszont ritka.

Arról nem beszélve, milyen gyéres vonzerővel rendelkezik az a férfi, akit kizárólag az evés érdekel, aki mintegy átrágja magát az életen. S ha épp nem táplálkozik, akkor leginkább hanyatt fekszik, akár egy döglött rovar. Az ilyen hapsiban nem a férfiasságot, hanem a kilométer hosszan tekergőző beleket látja az ember. Hát ettől nem áraszt el a forró vágy.

Férfi és nő közt sosem hal el a feszültség, ám kétféle van: az unalommal bágyasztó alacsonyfeszültség, s a jóval ritkább, gyönyörű magasfeszültség.

Az igazi férfi két dolgot akar: játékot és veszélyt. Ezért akarja az asszonyt, legveszélyesebb játékszer gyanánt.

Az a jó az öregségben, hogy a férfiak már nem okozhatnak nekünk fájdalmat.

A hiteles férfi vagy hiteles nő egyik alapfeltétele az, hogy amikor egyedül van, akkor is jól érezze magát a saját bőrében. Akkor is jól el tudja tölteni az időt önmagával.

A férfiak is lehetnek magányosak. Nemcsak a nők. Egy férfi is vágyhat egy igazi nőre, amilyet nem talál. A férfiakat is üldözhetik, lefáraszthatják, átverhetik, untathatják a nők. Egy férfi is lehet érzékeny. Lehet igényes és kulturált. Lehet akár normális is. Lehet magányos úgy is, hogy leül vele szemben egy egzotikus, vidékről feltörekvő nő, nyakig fölsliccelt miniszoknyában. Tele szájra falva föl egy nagy szendvicset, miközben a férfit stíröli rendületlenül. Érezheti úgy egy férfi is, hogy inkább cölibátus, mintsem, hogy kapjon az alkalmon. Hát, mi nők is lehetünk szörnyűek és elviselhetetlenek. Lehetünk rámenősek, lehet szerencsétlen szövegünk. Ez elismerésre váró tény. Elméletileg. De a gyakorlatban inkább a férfiak vezetnek, ez is tény.

Az a felnőtt férfi, aki ragaszkodik gyermekkorának elképzeléseihez, nem gerinces, hanem imbecillis hülye.

Férjet tökéletesíteni! Nem! Én ahhoz ragaszkodom, hogy a férjem tökéletesítsen engem, különben faképnél hagyom.

Kevés dolog volt a földön, ami veszélyesebb vagy agresszívabb volt egy szerelmes férfinál.

Olyan marhára vágyunk a mindent elsöprő szerelemre, aztán mindig beleütközünk abba, hogy az illető, aki ezt nyújthatná, nem más, mint A férfi. Hát ez a huszonkettes csapdája.