Nincs fölöslegesebb a félelemnél.

A félelem minden vallási ismeretterjesztő előadásnál hatékonyabb fegyver.

Furcsa, milyen sok formája lehet a gyávaságnak. Az embernek nem kell egy sarokba kuporodnia reszketve és szipogva, mint valami anyámasszony katonája. Nem bizony. Lehet akár egy nagydarab, harsány, piercinggel teleaggatott, vagány fickó is, aki folyton acsarkodik a világra... és a lelke mélyén mégis ugyanolyan beszari.

Nem kötök alkut olyanokkal, akik egy pohár snapsznál veszélyesebb holmit tartanak a jobb kezükben.

Aki menekül a félelme elől, arra ébredhet, hogy csupán a rövidebb utat választotta félelme beteljesedéséhez.

A technikától való félelem csak akkor múlik el, amikor sejteni kezded, hogy kell bánni vele.

Aggódni butaság. Olyan mint esernyővel sétálgatni, esőre várva.

Azt hihetnénk, hogy a világot az értelem, a józan ész és a jó szándék irányítja, holott ez távolról sincs így. A világot - legalábbis anyagi szinten - érzelmi hatások, érzelmi döntések, érzelmi csúcsok és mélységek irányítják - a tapasztalat szerint nagyon is hullámvasútszerű úton. A hullámvasúton pedig a lefelé, a kellemetlen élmények felé vezető úton, minden negatív érzelem hátterében mindig ugyanazt a mozgatórugót találjuk. A neve: FÉLELEM!

A félelemre hajlamos emberek a saját poklukban élnek.

Minden ember lelkében vannak sötét helyek, amiket zárva kell tartani. Normális esetben az ajtó csukva van, de olykor kinyílik, s akkor a sötétség veszi át az uralmat. Ez az őrület.

Van, hogy az ember lelkének bádogserlegébe több rettegés már nem fér bele, s akkor hirtelen túlcsordul a fájdalom.

Az ember az egyetlen állat, mely a haláltól fél. Az ember egyáltalán félénk valami. Nem is lehet érteni, hogy félelmében már régen el nem pusztult. Rettenetes sokat kellett neki rettegnie az életéért a roppant régiségben, hogy ennyire beleivódott nemzedékről nemzedékre a félelem. Már csak ha a jelét látja a halálnak, eláll a lélegzete, mintha az emberi halál oly ritka volna, hogy nem lehetett volna eddig hozzászoknia, hogy mindenki meghal.

Arcát az ég felé fordítja, szemében megcsillan a hold fénye. Egy pillanatra olyan érzésem támad, mintha most titkos énjét mutatná meg nekem - azt, amelyet gondosan és mélyen elrejtett a sármja, a humora és a Bátrakra jellemző hencegése alatt. És félelmet kelt bennem, mert ez az énje kemény, rideg és szomorú.

Rettentő dolog kételyek sűrűjében bolyongani, édes és könnyű félni.

A félelmet nem lehet csak úgy kitörölni az ember szívéből.