Vannak olyan órák, mikor a test vagy a lélek fájdalma meghaladja a szív tűrőképességét.

A szenvedés felemeli az igazán nemes lelket; csupán az alantas lélek lesz általa gonosz.

Az életmenetbe nemcsak az örömök és az eredmények tartoznak bele, hanem a fájdalom is.

Tudd, ha valami fáj, hogy ilyenkor nemcsak a múltadat temeted, hanem a jövődet is szülöd éppen. A fájdalom ördöge az kiáltja benned: "Ez örökké így marad!" Te pedig tudd, hogy hazudik. NEM MARAD ÍGY!

Leírhatatlan a fájdalom, de őszintén hiszem, hogy Isten sosem ad többet annál, mint amit még elbírsz.

Ha valamitek fáj, akkor beszűkül a tudatotok, nem tudtok másra odafigyelni. Az ember narcisztikus lesz, mert semmi másra nem tud figyelni, csak a saját fájdalmára.

A fájdalom az élet jele.

A szenvedést nem kell készakarva keresni, de nagyban hozzájárulhat ahhoz, hogy kitörjünk a szürke hétköznapokból és megváltozzunk. A fájdalmat arannyá lehet változtatni.

A sérelem átcsordul más sérelmeken, akár a víz a köveken. Nem lehet előre látni, tudni, kit érint majd meg, és kin kerekedik fölül.

A fizikai szenvedés megfakul, azt el lehet felejteni, de a lelki szenvedést soha. A fizikai szenvedés abban a pillanatban rosszabb, de aztán elmosódik. A lelki szenvedés, a megaláztatás örökké kínzó marad.

Nem tudom nektek elmondani, milyen érzés egy olyasvalaki mellett feküdni a kórházban, aki képtelen aludni a fájdalomtól. Nem tudom leírni, pedig birtokában vagyok a szavaknak. Testközelből látni a valóságos szenvedést, premier plánból figyelni az élet valódi arcát... rettenetes. Tudni azt, hogy velem is megtörténhetne mindez, hogy kínok között fekszem, és úgy halok meg, hogy rimánkodom a megváltásért, egészen más perspektívába helyezi mindazt, amit eddig a létezésről gondoltam.

A gyógyulás sokszor nagyobb és megrendítőbb fájdalommal jár, mint maga a betegség. A gyógyulás nem azt jelenti, hogy jobban vagy, és kevésbé kezd valami fájni, hanem épp ellenkezőleg. Sokszor lemegy a mélyére, belevág még a csontodba is, mert ahogy szakadoznak fel a rossz sejtek, úgy rándul össze a test, hiszen amint távoznak belőlünk a nem odavaló dolgok, a nem odavaló sejtek és gondolatok, az nem lehet érzésektől mentes. És nincs rá semmilyen csillapító.

Amíg szenved az ember, addig nem tört meg egészen, addig még lázadni is tud. Aki szenved, már ezzel is lázad; aki el akarja fojtani lázadásunkat, annak előbb a szenvedést kell bennünk megfojtania. A szenvedés maga lázadás, egyet nem értés és tiltakozás; a nagy baj akkor kezdődik, amikor nem is szenvedünk többé.

Az életben nem úgy van, mint a regényekben és színdarabokban. Nem szavalnak és szónokolnak megható szavakban a szomorú jeleneteknél, hanem hallgatva nézik egymást, egy-egy összefüggéstelen szó, ha kitör, - hanem ebben a némaságban, ebben a csöndességben van a legnagyobb tragikum s a szívek mélyén tombol a leírhatatlan, kimondhatatlan fájdalom...

Az ember sem a fájdalomban, sem az örömben nem tud megsemmisülni.