Sírt az ajtóm. Csöndben belépett
Valaki és nevetett,
Valaki, kiért sokat sírtam
S akit halottan is szeretek.

A (testi és lelki) fájdalomélmények valamiféle láthatatlan heget képeznek a lelkünkben.

A fájdalom feldolgozásában az is szerepet játszik, hogy gyermekkorunkban mit láttunk a szüleinknél, nagyszüleinknél. A fájdalmat félelem kísérte? Vagy felszólítottak, hogy rá se hederíts, mondván, hogy "katonadolog"? Ha az ember gyerekkorában egy fájdalomélmény nyomán több figyelmet, vigasztalást vagy szeretetet kapott, mint más érzelmi szituációkban, akkor hajlamosabb kimutatni a fájdalmát.

Ki emlékszik a fájdalomra, ha már elmúlt? Csak valamiféle árny marad belőle, nem is az ember lelkében, hanem a testében. A fájdalom nyomot hagy az emberen, láthatatlan, mély nyomot.

Nem a halál. Mindig a szenvedés az, amire nincs válasz. Ostoba és fölösleges.

Az ember csak véges szenvedést képes elviselni, mielőtt úgy kezdené érezni, hogy a túlélésért vívott küzdelem túl nagy erőfeszítés.

Minden nap csak újabb kocsi ugyanazon a szellemvasúton. Az élet - betegség.

Fájdalmatok a megértést magába záró héj megtörése. Miként a gyümölcs magvának meg kell törnie, hogy szíve a nap elé állhasson, meg kell ismerjétek a fájdalmat. És ha szívetek képes volna életetek mindennapi rejtelmeit csodálni, fájdalmatokat nem kevésbé látnátok gyönyörűségesnek, mint örömeteket; és elfogadnátok szívetek évszakait, amiként mindig is elfogadtátok a földjeitek fölött átvonuló évszakokat.

Egész életem egyetlen erőfeszítés, hogy meneküljek a puszta létezés gyötrelme elől.

Sokszor a fájdalom révén tanuljuk meg az élet valóban jelentős és nagyszerű leckéit.

Az élet megtanít még nagyobb fájdalmakra is, de vajon megérlel-e tisztább örömekre?

A Pokol legjobb definíciója talán éppen az, hogy nincs hely, nincs idő, ahová el ne menekülnél előle.

Az ember a legnagyobb testi megpróbáltatást is eltűri, ha van valami értelme. Eltűri, ha tudja, hogy ezzel jogot válthat magának a jobb jövőhöz. Eltűri, ha látja, hogy egyelőre ez a szabadság ára. Eltűri esetleg még ilyen kilátások nélkül is, ha tudja, hogy valami nagy és tiszta ügyet szolgál vele.

Az élet fájdalmai önmagukban még nem kétségbeejtők, ha időnként felváltják őket az örömök. Az élet tulajdonképpen úgy szép, ha egyforma erővel éljük át minden fájdalmát és minden örömét.

Ha vissza kellene néznem az életemre, hogy kijelöljek egy boldog pillanatot, akkor azt is tudnám, hogy az a pillanat ott maradt a múltban. Hogy soha többé nem hatna ugyanazzal az erővel. És ez nagyon fáj.