Élesben fáj, mint a kígyó foga,
Hálátlannak tudni gyermekét.
Minden egyes fájdalom csavar rajtam még egyet. Mint egy ruhából a vizet, úgy csavarja ki belőlem az életet.
Hihetetlen, hogy az ember kerülhet olyan helyzetbe, hogy minden fájdalmat vállal, ép ésszel nézi végig önmaga kínzását, hogy élhessen.
Az emberi test nem akar sérüléseket szenvedni. Arra vagyunk programozva, hogy rosszul legyünk a vér láttán. A fájdalom kémiai folyamatok óvatosan kikísérletezett elegye annak érdekében, hogy életben maradjunk. A tudományos kutatások arról számolnak be, hogy az analgéziával születettek - azok, akik képtelenek fájdalmat érezni - leharapják a nyelvük végét, lyukat dörgölnek a szemükbe, eltörik a csontjukat. Fékek és ellensúlyok csodálatos rendszere gondoskodik arról, hogy működőképesek maradjunk.
Az, hogy a fájdalom jön, majd elvonul, csak látszat. Valójában olyan, mint a cölöp: néha kilátszik, néha elfedi a víz, de mindig jelen van.
Akik apró érzékenykedésnél könnyen tudnak sírni, azok valami nagy fájdalomnál nem tudnak mást, csak hallgatni és bámulni.
Vannak fájdalmak, amelyeket nem mosnak el a könnyek.
Mosolygok. Mindig mosolygok, ha valami fáj. Mi mást tehetnék?
A hatalom ad jogot arra, hogy áldozatot hozz és áldozatot követelj, de a fájdalomtól nem szabadít meg.
Valaha régen igaz volt halálod.
Szakadásig fájt az üszkösödött
seb szívemen - de most árnyként bolyongok
kettős halálunk holdjai között.
A ma fájdalma a holnap boldogságának része.
Semmi sem töri meg jobban a lélek acélos erejét, mint a testi fájdalom, s kivált ha hozzájárul a szörnyű gondolat, hogy nem szabadíthat meg tőle többé egyéb a halálnál.
Akiben van bátorság magába zárni a fájdalmát, jobban felvérteződik ellene, mint aki panaszkodik.
Vannak sebek
Melyeket szívünkön rejtve viselünk
Senkinek meg nem mutatjuk
Csak magányos éjjeleinken
Emeljük az égre csendben
És titkon megsiratjuk.
Ha minden fájdalmasat és rosszat elkerülünk, akkor honnan fogjuk tudni, mitől jó a jó? Ha nincs viszonyítási alapunk? Legyenek a rosszak akár különböző traumák, akár fájdalmak, halálesetek utáni érzések: ezek valójában szükségesek.