Igyekeztem ellenállni a késztetésnek, hogy ne uralkodjam tovább magamon, és összeomoljak, mert úgy éreztem, ha az egyszer elkezdődik, soha nem lesz vége.

Az életben a legnehezebb a szívet meg az észt rábírni, hogy ugyanazt akarják.

Még utálni is könnyebb valakit, ha nem egyedül kell csinálod.

A szeretet, a szerelem, a gyűlölet minden korban működik, legfeljebb az ezeket kifejező nyelv változik.

Tartok tőle, hogy az érzelem az egyetlen dolog az életben, ami felett semmiféle hatalmunk nincs.

A vágyat könnyen le lehet küzdeni, főleg, ha csak testi vonzalmon alapul. A szív ellen harcba szállni már sokkal nehezebb feladat.

Tudást lehet szerezni szorgalommal, de az érzelmeket nevelni szinte lehetetlen.

Az érzelmek mindig megelőzik az értelmet! Előbb gyűlölsz vagy szeretsz, és csak utána próbálod megmagyarázni, hogy miért.

A legtöbb ember reménytelenül kevés információval rendelkezik arról, milyen korlátok közé szorít bennünket fajunk állati múltja. Bizonyos értelemben sok mindent elértünk (tudunk például kaszinótojást készíteni), de érzelmileg még mindig a vízi életformák szintjén tengődünk. Én azt vallom, figyelembe kell vennünk, milyen hatással van ránk fajunk őstörténete. Tehetünk úgy, mintha civilizáltak lennénk, de hiába eszünk késsel-villával, a felszín alatt még mindig primitív őseink püfölik a dobokat.

Képzeljük el, hogy elménk egy palack tiszta víz, és az alján homok van. Amikor elménket felzaklatják a gondolatok vagy az érzelmek, az olyan, mintha felráztuk volna az üveget: a homok felkavarodik, a víz zavarossá válik. Ám ha nyugodtan tartjuk a palackot a kezünkben, a homok leülepedik, ahogy a gondolataink is lecsillapodnak, ha egyszerűen csak figyeljük őket, és nem kezdünk el azonnal reagálni rájuk. Mint említettem: érzelmi problémákból gondolkodással nem fogjuk megtalálni a kivezető utat. Csak mélyebbre ássuk magunkat, ha megpróbáljuk kideríteni, miért érezzük, amit érzünk. Olyan ez, mint a hínár: minél inkább vergődünk, annál jobban belegabalyodunk. El kell fogadnunk, hogy a gondolatoknak nem tudunk gátat vetni, a történéseknek azonban igen.

Semmi nincs, ami konkrétabb volna, mint egy érzés. Ez az oka annak, hogy az emberek nem ismeretekre vágynak, hanem szerelemre, boldogságra és barátságra.

Néha az ember tesz bizonyos dolgokat, és nem azért, mert gondolkodik, hanem azért, amit érez. Mert túl erősek az érzései. És nem mindig tudja irányítani az eseményeket, amikor túl erősek az érzései.

Ha valami felemelő érzelmet ébresztek benned, tovább fogod adni nemzedékről nemzedékre.

Valahányszor szembesülök vele, mindig újra és újra elképeszt, milyen erővel képesek az intenzív negatív érzelmek kiszorítani a józan gondolkodást. A létrejövő átmeneti elmezavar nem csak a pillanatnyi érzékelést torzítja el, de a jövővel kapcsolatos elvárásainkat és önértékelésünket is.

A szó általában, akármilyen ékes vagy mélyenszántó legyen is, csak az egykedvű emberre hat, de nem mindig tudja kielégíteni azt, aki nagyon boldog, vagy nagyon boldogtalan. Éppen ezért az öröm vagy szerencsétlenség legjobb kifejezése többnyire a hallgatás: a szerelmesek jobban megértik egymást, amikor hallgatnak, és a sírnál elmondott forró, szenvedélyes szónoklat csupán a távol állókat hatja meg, a halott özvegyének, gyermekeinek fülében hidegen és semmitmondóan hangzik.