Nem voltam másé, se magamé,
Arám: a hideg Semmi,
Nincs jogom, hogy emléket hagyjak
És, jaj, nincs jogom emlékezni.

Van, hogy két ember úgy megy el egymás mellett, ahogy a vonatok találkoznak össze az éjszakában. A kivilágított ablak mögött pár elillanó másodpercre elkapnak egy képet, egy szót, és az emlékfoszlánnyal már futnak is tovább a maguk külön világa felé.

A boldogság csak egy-egy rendkívüli pillanat, legfeljebb perc, a többi csak a rá való emlékezés.

Az életet nem azok a napok jelentik, amelyek elmúltak, hanem azok, amelyekre emlékezünk.

Az emlékezés a találkozás egyik formája. A feledni tudás a szabadság egyik formája.

A boldogság nem olyasmi, amit tapasztalsz, hanem olyasmi, amire emlékszel.

Emléke visszacsillog,
s olykor arcomra tűz,
arcomra, mely fakó
s elmúlt évekbe néz.

Emlékezetünk nem elefántcsont ereklyetartó egy pormentes múzeumban, hanem állat, amely él és zabál és emészt. Önmagát falja fel, mint a mondabeli főnix, hogy tovább élhessünk és ne pusztuljunk el miatta.

A múlttal szemben csak egy kötelességünk van: lerázni magunkról.

Ne rágódj a múlton - de ne is feledd el!

Bennem nagyon lassan hűlnek ki a dolgok... Ez boldogságom és megvertségem titka. Emlékeim örökkön izzó kemencéjébe mindig be lehet dobni egy remény élesztőjétől megkelt kenyeret, hogy ropogósra süljön.

Én már sohasem fogom róni a meghitt fehérvári járdát, amely úgy ismerte már lépéseim ütemét, mint a szerelmes kedvese szívdobogását. Elsüllyedt sziget mindez. Mint a fuldokló a szalmaszálhoz, úgy kapok, kapaszkodok minden emlékhez, ami Hozzád és édesanyámékhoz köt. Másom úgysem lesz, csak az emlék.

Szegényen élek, de minden pénztől dagadó pénztárcánál nagyobb gazdagságot jelent nekem az emlékek eleven kincstára, amit örökre megőrzök emlékezetemben.

Az emlékek élének le kell kopni, hogy enyhüljön a megoldatlan dolgok fájdalma.

Állott víz, poshadt tócsa már a vérük,
ágyékuk-izmuk mélyen szendereg,
a lelkük halkan mégis fodrozódik:
rajta emlékek csónakja lebeg.