A pesszimista az olyan ember, akinek mindig igaza van, de nincs öröme benne.

Ha az az érzésed, hogy átvágnak, akkor valószínűleg tényleg átvágnak.

Az emberek rendszerint a leggondatlanabb helyeken keresik a szenvedést, mert azt hiszik, hogy nem érdemlik meg a boldogságot.

Az emberek olyanok, mint az ólomüveg ablakok. Csillognak és ragyognak, amikor a nap kisüt, de amint beáll a sötétség, igazi szépségük csak akkor mutatkozik meg, ha a fény belülről fakad.

Az emberek cselekedeteinek csakis a szándék szabja meg az érdemét, s az önzetlenség teszi tökéletessé.

Van-e annál veszélyesebb, mint hogy az embert megértik? Annál is inkább, mivelhogy ez nem létezik. Az embert mindig félreértik. Az ember úgy gondolja, hogy nem magányos. Valójában pedig nagyon is az.

Az ember akkor követi el a legnagyobb hibát, amikor külső alapján kész ítélni. Minden emberre szükség van, hiszen mindenki egy szín az élet palettáján.

Ne feledd, ha az emberek összesúgnak a hátad mögött, az csak annyit jelent, hogy két lépéssel előttük jársz!

A szabadság nagyszerű elnevezés, ezért szeretnek élni vele. Azt gondolod, hogy ha a börtönt igazi szabadságnak nevezed, akkor az emberek rohanni fognak a fegyházba, és a legrosszabb a dologban az, hogy tökéletesen igazad van. A szó a legtöbb ember szemében fontosabb, mint maga a dolog. Azt az embert követik, aki legsűrűbben és legharsányabb hangon ismétli meg a szót.

Idegen vagyok. Semmi szükség rá, hogy hazudj vagy tagadj. Csak a barátokkal szemben kell álarcot hordanunk.

Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek.

Az emberek lelkéből kiveszett az igazi hit. Hinni akarnak a csodában, de nem tudnak. Megtörtek valahol legbelül.

Senki sem azonos látszatainak összegével.

Azt, amik vagyunk, a szavak csak sejtetik, el nem mondhatják.

Az öregember mindent hisz, a középkorú mindenben kételkedik, a fiatal mindent tud.