Akik a legközelebb vannak hozzánk, azokat ismerjük a legkevésbé.

Mondják, hogy az extrovertált emberek boldogtalanabbak, mint a magukba fordulók, és ezt azzal igyekeznek ellensúlyozni, hogy örökké boldognak, energiától duzzadónak és elégedettnek mutatják magukat.

Az embert a csábítás hajtja, motiválja. Ha a haladás erény, akkor ez a legnagyobb ajándékunk. (Mert mi a kíváncsiság, ha nem intellektuális csábítás? És van-e fejlődés kíváncsiság nélkül?) Másrészről nevezhetünk-e egy ekkora gyengeséget ajándéknak, vagy pusztán tervezési hiba? A csábítás felelős az ember szenvedéséért, vagy inkább az ítélőképesség hiánya a csábítás idején?

Felesleges egy természetfeletti gonosz erőben hinnünk. Az ember maga is képes mindenféle gonoszságra.

Az ember nem tudja elviselni a teljes valóságot. A legtöbb élet menekülés az igazi éntől.

Az emberi arcot a tudat és az élet formálja, s titokzatos redőkből áll.

A nagyvárosokban tapasztalható általános barátságtalanság arányos az ott összezsúfolt embertömeg mennyiségével.

Az ember értékét nem az esze, a műveltsége, nem a hatalma vagy a tehetsége, hanem a lényéből áradó melegség minősíti. Vagyis a szeretetnek behunyt szemmel is érezhető jelenléte.

Semmit sem fürkésznek az emberek egymás dolgaiban oly mohó érdeklődéssel, mint azt, amihez semmi közük.

Semmi sem igényli annyira a változtatást, mint mások szokásai.

Senki sem tudja, mit tesz, mikor helyesen cselekszik; de a helytelennek mindig tudatában vagyunk.

Nincs a világon nehezebb, mint őszintének lenni, és nincs könnyebb, mint hízelegni. Ha az őszinteségben csak egyetlenegy hang hamis, már megvan a disszonancia, és azzal együtt a botrány. De ha a hízelgés végig, az utolsó hangig hamis, akkor is kellemes, akkor is élvezettel hallgatják. Sekélyes élvezet, de élvezet. És bármilyen vaskos a hízelgés, legalább a felét elhiszik.

Vannak emberek, akik olyan különleges személyiséggel rendelkeznek, hogy végül belefáradnak abba a sok félreértésbe, amelyet viselkedésük okoz. Az emberek a visszafogottságot gyakran zárkózottságnak, az iróniát szarkazmusnak, az őszinte véleménynyilvánítást arroganciának bélyegzik.

Amikor valakire rátekintünk, nem minden tárul a szemünk elé a maga teljes valójában.

Amikor a világ szörnyetegnek fest le valakit, az vagy valóságos szent, vagy elhallgatják a mese másik felét.